Bolyky Zoltán

Bolyky Zoltán

Karmester.

1980-ban muzsikus szülők gyermekeként született Budapesten.
Öt évesen hegedülni, nyolc évesen zongorázni kezdett. Első zenekari élményeit zeneiskolás korában szerezte meg, melyek döntő impulzusokat jelentettek pályaválasztása szempontjából.

A Bartók Konzervatórium elvégzése után a Zeneakadémia hegedű szakán folytatta tanulmányait, majd a karmesterképző szakra is felvételt…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Karmester.

1980-ban muzsikus szülők gyermekeként született Budapesten.
Öt évesen hegedülni, nyolc évesen zongorázni kezdett. Első zenekari élményeit zeneiskolás korában szerezte meg, melyek döntő impulzusokat jelentettek pályaválasztása szempontjából.

A Bartók Konzervatórium elvégzése után a Zeneakadémia hegedű szakán folytatta tanulmányait, majd a karmesterképző szakra is felvételt nyert Gál Tamás és Ligeti András osztályába. 2005-ben hegedűművész-tanári, 2007-ben pedig karmesteri diplomát szerzett, majd Salvador Mas Conde, Michael Dittrich és Peskó Zoltán kurzusain gyarapította tudását.
Továbbá hegedűsként szerzett zenekari tapasztalatai is segítették tanulmányait.

Egyetemi évei alatt a Musica Sonora Kamarazenekart irányította, majd a Bartók Konzervatórium Kamarazenekarának vezetésével bízták meg.
Jelenleg a Szimfonikus Zenekar karmesteri feladatait látja el, mely irányítása alatt 2009-ben a Ferencsik János emlékére megrendezett Országos Zenekari Versenyen első helyezést ért el, valamint megkapta a legjobb karmesternek járó különdíjat is.
A zenekar vezetése mellett kamarazenét is oktat az intézményben.

Évről évre számos diplomahangversenyt vezényel a Zeneakadémián.

2009-től három éven át rendszeresen dolgozott a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral Izaki Maszahiro főzeneigazgató mellett. A zenekar állandó karmestereként számos hangversenyt, ifjúsági előadást vezényelt.

2011 óta a Hegyvidéki-Solti Zenekar művészeti vezetője, mely együttes főként a budapesti 12. kerület kulturális életében vállal szerepet.

Legfőbb célja, hogy a keze alatt játszó muzsikusokkal motiváló légkörben zajló műhelymunkával, zenei szempontból élményszerű próbák során készüljenek fel a hangversenyekre, így teremtve meg a lehető legjobb minőségű produkció művészi feltételeit.

Operagála Shakespeare nyomában

Operagála Shakespeare nyomában

Klebelsberg Kultúrkúria
Karmester
Solti György Zeneiskola | Növendéktől művészig

Solti György Zeneiskola | Növendéktől művészig

MOM Kulturális Központ
Karmester
Solti György Zeneiskola | ÚJÉVI GÁLAHANGVERSENY

Solti György Zeneiskola | ÚJÉVI GÁLAHANGVERSENY

MOM Kulturális Központ
Karmester
Virtuózok Viadala

Virtuózok Viadala

Broadway Ticket Hungary Kft.
Karmester

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ