Artyści


Attila Bocsárszky
2

Attila Bocsárszky

Ur.: 1965. március 27. (Fülek /Fiľakovo)

Tanulmányok:

Színművészeti Főiskola /VŠMU/ Pozsony, 1988-1992 ebből:
Színház és Filmművészeti Főiskola Budapest, 1989-1990

1983-ban lett a kassai színház segédszínésze, ahol először kisebb később jelentősebb szerepekben is bemutatkozhatott. 1988-1992 között a pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatója, ebből egy évet a budapesti főiskolán is eltöltött. Tanulmányai befejeztével…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Tanulmányok:

Színművészeti Főiskola /VŠMU/ Pozsony, 1988-1992 ebből:
Színház és Filmművészeti Főiskola Budapest, 1989-1990

1983-ban lett a kassai színház segédszínésze, ahol először kisebb később jelentősebb szerepekben is bemutatkozhatott. 1988-1992 között a pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatója, ebből egy évet a budapesti főiskolán is eltöltött. Tanulmányai befejeztével jelentős szerepek sorát alakítja tragédiákban és komédiákban egyaránt. 1992-től a kassai Állami Színházban is többször vendégszerepelt, szlovák nyelvű előadásokban.

371 csillag-Roma Holokauszt

Nemzeti Színház
  • Két kiscseléd, Kapitány, Hollunder fiú, Linzmann, II.lovasrenőr, Esztergályos

A kassai polgárok

Gárdonyi Géza Színház
  • Dyles, a molnár

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Gárdonyi Géza Színház
  • Tóth Mihály

A Noszty-fiú esete Tóth Marival-Kassa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Tóth Mihály

ANGYAL, avagy az igazság

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lemrowitch, a férfi, akinek egyszerűen nincs szerencséje

Az angyal álma

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Apa, Orvos

Bugrisok - Kassai Thália Színház

József Attila Színház
  • Lunardo

Carlo Goldoni: Bugrisok

Hankó István Művészeti Központ
  • Lunardob

Gergő és az álomfogó

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Botlik Dénes, Zsófi apja, Gergő mostohaapja

Gergő és az álomfogó

József Attila Színház
  • Botlik Dénes

Gergő és az álomfogó

Pécsi Nemzeti Színház
  • BOTLIK DÉNES

Horváth Péter: Csaó Bambinó

József Attila Színház
  • Ő (Apa)

HTMSZ' 14 Portugál Kassa

Thália Színház
  • Kocsmáros

Indul a bakterház

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • TOPPANCS MIHÁLY, a PATÁS

Kaland- Kassa

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dr. Szekeres, orvos

Kassai polgárok

József Attila Színház
  • Dyles, a molnár

Márai Sándor: Kaland

Gyulai Várszínház
  • Aktor

Peter Weiss: Marat/Sade

József Attila Színház
  • Duperret

Pletykák

Clubcsomag
  • Welch, rendőrőrmester

Portugál

József Attila Színház
  • Kocsmáros

Sári bíró

József Attila Színház
  • Varnyu

Polecamy


Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.