Køb Billetter
Egy színpadi előadás, amelyet hatalmas sikereket megélt film hívott életre. Az Esőember a szeretet felé vezető útról szól, arról a felszabadulásról, amit a materialitás levetkőzése jelent.
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.
HONEYBEAST: ÖSSZHANG – FINÁLÉ A Legnagyobb hős, Egyedül, Így játszom, Bódottá, Tele a szívem, hogy csak a legnagyobb slágereket említsük, amelyekkel a Honeybeast napjaink hangulatát, egy egész nemzedék mindennapi tapasztalatait önti fülbemászó, izgalmas dallamokba, elmés dalszövegekbe, utánozhatatlan, hol elégikus, hol eksztatikus zenei élményekbe.
Mi történik, ha valaki nem törvényekkel, hanem szeretettel akarja megváltoztatni a világot? Az 1500-as évek Rómájában, ahol az árva gyerekek az utcákon nőnek fel, Fülöp atya úgy éli meg hitét, ahogy senki más – mosollyal, jósággal, és a legszegényebbek felkarolásával. Tanítványainak is ezt tanítja.
improvizációs játék a Vígszínház színészeivel
Liliom Produkció
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.
A miniszter félrelép kortárs brit drámaírója, Ray Cooney bohózata az álmokról, a reményről szól, illetve arról, hogyan reagálnak karakterei, ha tapintható közelségbe hozza a sors őket vágyaikkal. A pénz mindenkit megvezet: a vagyon-hajsza fokozatosan válik abszurd bohózattá, rávilágítva mindarra, amit egy légből kapott bőrönd pénz hozhat az ember életébe. Henry Perkins szürke, hétköznapi élete hirtelen fordulatot vesz, amikor egy vonatutazás során tévedésből más táskáját megragadva hagyja el a pályaudvart. A felesége által gondosan felpakolt szendvicsek helyett vastag pénzkötegek párnázzák a táska belsejét.
Az emberré lett fabáb, Pinokkió kalandos története egy olyan tanmese, amelyet a világon szinte mindenhol ismernek, felnőttek és gyerekek egyaránt.
Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért ANYÁM ORRA a címe!
A szabadságharc hőse, Baráznay Ignácz tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával visszakerül 1848-ba
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?” /Edgar Allan Poe/
Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével. 5-12 éveseknek
Magyar népmesekincsünk egyik legnépszerűbb darabja A csillagszemű juhász, amely a hatalom mibenlétét vizsgálja: a hatalomnak való megfelelés, az engedelmesség kényszere mindennapi tapasztalat a gyerekek számára.
Ahhoz, hogy valaki színész legyen, rengeteg vizsgán kell átesnie – a felvételitől kezdve az évekig tartó tanulmányokon át egészen a színpadig. De mi történik akkor, ha a vizsgáztatást nem a szakma, hanem a közönség veszi át?
A magyar kultúra napja 2026 Csend, törékeny, üres Udvaros Dorottya önálló estje Felolvasószínház Ady Endre és Pilinszky János műveiből
Sokak kedvence, a legendás és ikonikus színésznő, Udvaros Dorottya, sok-sok meghatározó és véleményformáló film főszereplője, számtalan szakmai díj birtokosa a Majdnem valaki c. albumára épülő zenés utazással áll színpadra, melyben a csodás és néha szórakoztató emberi történetek Bereményi szemüvegén keresztül mutatják meg, milyen is ez a kor, amiben létezünk, szeretünk, élünk, vagy csak túlélünk.
A Valahol Európában című darab a II. világháború idején árván maradt gyerekekről szól, akik éhesen kóboroltak az országban.
Két feledhetetlen hang, két zseniális énekes! Cserháti Zsuzsa és Máté Péter legkedveltebb slágerei egy este, egy színpadon SZULÁK ANDREÁVAL és WEISZ VIKTORRAL!
koncert-színház Szerző: Keller János
A Sárközi Gyula Társulat és a Madách Művészeti Iskola bemutatja: 25 év 25 dal - jubileumi gála sztárvendégekkel
Vajon mi az erősebb – a szeretet gyöngédsége vagy a vér szerinti kötelék joga? Lehet-e igazságot tenni a kétféle anyai szív között? Brecht népszerű darabja e fájdalmas erkölcsi kérdésekre keresi választ.
A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.
Adam Meir Magyarországon született, Izraelben felnőtt amerikai színész. Nagyszámú sikeres filmes-televíziós és színházi szerep után, most először lesz látható magyarországi színpadon. p r e m i e r
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.