Színház

1961 program


Szellemidézés Jegyvásárlás
13 Esemény

Kávéházi sorozatunkban - idén új helyszínen, a majorban - kísérletet teszünk arra, hogy egy-egy este erejéig ne csak egy-egy csodálatos XX. századi színészt idézzünk meg, hanem segítségükkel a már-már letünedező, legendákkal teli színházi levegőt is. Ezúttal Bara Margitra emlékezünk.

HARMONIKAVALKÁD - AVAGY EGY MINDENTUDÓ HANGSZER VIRTUÓZAI Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenei program egyben izgalmas, interaktív zenetörténeti kalandozást is ígér képben, szövegben és hangokban, ahogy megszoktuk már a házigazdától, Eckhardt Gábor zongoraművésztől, könnyedén és humorosan.

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
13 Esemény

A világszerte népszerű, kultikus Polanski-filmből készült vámpírkomédia méltán elhíresült magyarországi változata 2017-ben ünnepli bemutatásának tíz éves évfordulóját. Több mint 250. előadás, közel kétszázezer néző, egyöntetű szakmai és közönségsiker, ez a PS Produkció által bemutatott budapesti Vámpírok bálja musical eddigi mérlege. A magyar változat bombaként robbant be a köztudatba, mára alig akad olyan ember, akit ne kerített volna hatalmába a látványos produkció.

Vallomás/Confession Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy 30 perces beszélgetés egyedül csak veled, egy vallomás csak neked. Az előadás regisztrációhoz kötött: info@scallabouche.com

Az ügynök halála Jegyvásárlás
13 Esemény

Arthur Miller: Az ügynök halála Beszélgetések két részben, rekviemmel

A kutya életbe, avagy Az ágy közös, a párna munkacímű színdarab Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ágy közös, a párna… avagy hányszor kell még elmondanom?

LESZÁMOLÁS VELEM Jegyvásárlás
13 Esemény

"Eddy története többek közt azt az alapvető félelmet reprezentálja, amellyel nemcsak az egyén, de általában véve az emberek is viseltetnek az általuk ismeretlen helyzetekhez."

C. GUNDLACH - BATANG FELÉ…tragikomédia   Koltai Róberttel és Szirtes Balázzsal Jegyvásárlás
13 Esemény

A napjainkban játszódó történetben Hubert és Alex két fura, magányos alak. Az ő kapcsolatuk egy nagyon izgalmas lélektani játék. Hubert – Koltai Róbert – egy a demenciába lassan elmerülő idős férfi, aki attól nyeri el végül a szabadságát, hogy elengedi a valóságba való kapaszkodást és elmerül egy képzelt világban. És egy fiatal – Alex, Szirtes Balázs -, aki kényszerű kötelességből ápolja őt.

Art&tech vol. 1 // Katarína Brestovanská (SK): Dual Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem együtt, egymás mellett élnek az emberek, saját világukba burkolózva. Sok kapcsolatot csupán piaci érdek táplál, ezeket pedig a kötelességek és a modern technológia maga alá gyűri, így nyomva el a lehetőségét is annak, hogy a kapcsolat maga is megélhető legyen. Ki tud jobban bizonyítani? Ki képes lendületet adni egy kapcsolatnak? Képes-e rá bárki is?

Társas játék Jegyvásárlás
13 Esemény

Kozáry Ferenc színész és két zenész vezetésével zajlik a játék.

Banyamosoda Jegyvásárlás
13 Esemény

Bábos-énekes vásári komédia 5-8 éves gyerekeknek. A Bohócok a Láthatáron Csoport és a Marczibányi Téri Művelődési Központ közös előadása.

Börtönszínház Jegyvásárlás
13 Esemény

Harsányi Gábor: Börtönszínház színmű 1 részben

Ged Marlon:Egy egyszerü szemöldökráncolás  Spirit Szinház Jegyvásárlás
13 Esemény

Mulatságos történet három színházi emberről, akik halálos komolysággal és hatalmas önbizalommal készülnek egy színdarab bemutatójára. A közönség bepillantást nyerhet a próbafolyamat intimitásába, látva a kezdeti lépések bizonytalanságát is.

A salemi boszorkányok
13 Esemény

A Weöres Sándor Színház vendégjátéka a Katonában.

CARMEN - Pécsi Balett előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Carmen a szabadság szimbóluma. Története az olthatatlan vad szerelem drámája.

Arany János: Toldi - Forte Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Arany János: Toldi Forte Társulat

Jövőre veled ugyanitt
13 Esemény

A veszprémi Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciója.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok