Jegyvásárlás
Madárgyűrűzési bemutató és madárkalács készítés
Kora reggelente megélénkülnek a Jókai-kert madáretetői. Kék-és széncinegék, csuszkák, zöldikék, meggyvágók sürgölődnek a finom falatok reményében.
Népi hiedelmek szerint, ha Zsuzsanna napon megszólal a pacsirta az már a tavasz közeledtét jelzi. Túránk során azonban más madarak hangját is hallhatjuk, mint pl. a süvöltőét, a hollóét. Bemutatásra kerül a Fülöpházi-buckavidék különleges élővilága és a terület történetével is megismerkedhetnek az idelátogatók.
Fényből szőtt mesék – A félelem óriás
A család- és kortörténet fantasztikus iparművészeti remekekkel párosul egy klasszikus múzeumi tárlatvezetés keretében.
A workshopon a Big Bang kiállítás alkotásaiba „zoomolunk be”, azaz néhány konkrét művel foglalkozunk dramatikus eszközökkel, intenzívebben. Ehhez támpontot adnak a művészekkel készült interjúk, amelyek segítségével mélyebben megismerhetjük az alkotások hátterét, történetét.
Az Artus és a MOME hallgatóinak közös performansza
Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Julia Donaldson világhírű mesekönyve alapján
Ajánlott: 4 éves kortól
Találkoztál már "orával"? "Zongott" már neked?
Megtörténhet veled, ha eljössz Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész családias hangulatú, interaktív, rengeteg humorral átszőtt műsorára, mely a kisiskolásoktól a nagyszülőkig mindenki számára egyaránt élvezetes kikapcsolódást és feltöltekezést nyújt a délelőtt folyamán. Ebben az előadásban a zongora áll a középpontban: múltja, jelene és jövője.
15.00 Álarcok, maszkok készítése Gabigával
16.00 Farsangi történetek, szokások, játékok a híres Vándormuzsikussal, Gulyás Lászlóval és a világszép hangú Környei Alízzal.
Aki ebben a félévben is részt vesz a népszerű művészettörténész előadásain, azt már biztosan nem fogja átverni műkereskedő, sem múzeumi kurátor. Viszont tudni fogja, mit kell megnéznie az Uffizi képtárban.
Túrák Almati körül – Kazahsztán
Előadó: Radics Tamás „Rada”
Túravezető / Tour guide – Eupolisz Travel Agency, Hungary
Szervező – Incognito Világjáró Club, Debrecen
Törökország - Grúzia - Örményország két keréken // Világjárók
Egy apa, két fiú, három ország és közel háromezer kilométer két keréken. Törökország perzselő útjaitól a Kaukázus jégmezőiig – egy nyár, tele kalanddal és kihívással.
Cseh Zsombor túravezető a kiismerhetetlen, a meghódíthatatlan, a hírekben gyakran szereplő, Közép- és Dél-Ázsia találkozásánál fekvő országot mutatja be más perspektívából fotókkal és hasznos útravalókkal
Ludmann Mihály művészettörténeti sorozata
Meddig élek - meddig élsz? Gondolatok a hosszú élet titkairól - Bóna László, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság alapító elnöke, író
Az előadás második része során a mongol fennhatóság, a Han-dinasztia (Tiltott Város, Nagy Fal) és a mandzsu uralom (pekingi opera) időszakát tekintjük át, majd a véres huszadik század eseményeivel zárul a minisorozat.
Lehet-e életstratégiát kovácsolni a Tórából? Életfilozófiánk összeállításában segít-e a zsidó Biblia?
Ha a magyar nyelv legfinomabb árnyalatait szeretnénk bemutatni, nem kérdés, hogy elsősorban a költészethez nyúlunk, és bár mérlegelni lehet, hogy kinek a verse legyen a kiválasztott, de az esélyesek listájából József Attila neve sosem hiányozhat.
A vándorbábosoktól a kortárs érdekességekig: a magyar bábtörténet fejlődése.
Előadó:
Hutvágner Éva bábtörténész
Februárban újra várja az érdeklődőket a múzeum felnőtt workshopjainak legnépszerűbb grafikai eljárása: a linómetszés technikájával foglalkozunk majd egy háromalkalmas alkotóműhelyen.
Egy különleges gin-élmény érkezik a Market Spirit Bárjába: Hendrick’s kóstoló és beszélgetés Laczkó Zoltánnal.
Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.
Hófehérke és a mérgezett alma - Hogyan lesz egy mese tükör, amibe belenézhetünk?
Szedlmayer Bea és Korpusz Sándor mesefejtő estje
Fiatalok, térjetek be egy próba workshopra, nézzétek meg, hogy készül a jövő a menő slammerekkel! Van ingyenes része is, ahol Leengum zenéivel kapcsolódhattok.
2026-ban folytatódik a nagysikerű sorozatunk a Varázslatos Kispest, a KMO szervezésében
Előadó: Tamáska Jánosné magyartanár
Versmondó: Dúll Kata
Technika : Tamáska Ilona és Tamáska János
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!