2012 szeptemberétől ismét Budapesten báloznak a Vámpírok! A 175. előadással kezdődik a hatodik báli szezon a Pesti Magyar Színház épületében.
A töretlen sikerrel játszott produkciót eddig több, mint százezren nézték meg a Pesti Magyar Színház épületében. A mai napig telt házakat produkáló magánvállalkozásban bemutatott musical által a hazai közönség is bepillantást nyerhet a világ számos musical színpadain is látható varázslatos, profi módon megalkotott mesevilágba.
Roman
Polanski eredeti, nagy sikerű színpadi rendezését nemzetközi
alkotógárdával, új köntösben állította színre 2007 nyarán a PS
Produkció a Magyar Színház épületében. Az 1997-es bécsi
bemutató után Stuttgart, Hamburg, Varsó, Berlin, Oberhausen,
majd újra Bécs, Stuttgart és 2010-ben Antwerpen közönsége
csodálhatta ezt a minden ízében különleges, fanyar humorú,
lenyűgözően látványos, lehengerlően lendületes musicalbombát.
Jim Steinman kifogyhatatlanul áradó melódiái hűen követik a
Polanski által megálmodott történetet. Michael Kunze
szövegkönyve költői megjelenítése a vámpírok borzongató és
groteszk antivilágának. A magyar fordítás az eredeti
szövegkönyv líráját, mondanivalóját megtartva és azt a magyar
nyelv egyedülállóan kedves szófordulataival gazdagítva Miklós
Tibor munkája, akit több mint száz sikeres musical írójaként,
fordítójaként ismerhetünk. Dennis Callahan világhírű
koreográfus fergeteges táncait csak a magyar előadáson látható
elemekkel egészítették ki. A Vámpírok bálja musical minden
eddiginél látványosabb magyar bemutatójának díszleteit és
jelmezeit a nemzetközileg elismert Kentaur tervezte.
A budapesti Vámpírok bálja musical produkciót hatodik éve
láthatja a közönség szezonálisan a téli és nyári hónapokban a
Pesti Magyar Színházban. A szereposztás folyamatosan bővül, és
egyben fiatalodik, ezért rendszeresen fedez fel új
tehetségeket a produkciós team Simon Edit producer, Cornelius
Baltus rendező, Dennis Callahan koreográfus és Póka Balázs
művészeti vezető. A kezdetek óta főszereplője a produkciónak
Egyházi Géza, akiért azóta az egész ország rajong. Eddig több
mint 2500 fiatal művész vett részt a szereplőválogatásokon, és
mostanra szinte már az összes színház foglalkoztat egy-egy
„vámpírt”.
A cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas
Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász
fiatal asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát...
...Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt füzérekben
lógnak a vámpírriasztó fokhagymák. A falu lakói közül senki
sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek, bár az
ellenszer, a fokhagyma iránti vonzalmuk már a megszállottság
határát súrolja. A romantikus és érzelmes Alfréd szerelmes
lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A
lány ártatlanul igéző énekére megjelenik a vámpírgróf Krolock
és meghívja Sarah-t a közeli kastélyában tartandó bálba.
Sarah-ban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan
világa iránt. Ez az olthatatlan vonzalom még sok izgalmas
bonyodalmat okoz, melyet a vámpírok különös világában
csetlő-botló vámpírvadászok humoros kalandjai fűszereznek.
Közreműködik:
Ajtai Beáta, Demeter Nóra, Faragó Csaba,
Lopusny Anna, Szabó Anikó, Szegő Adrienn, Kaló Judit, Feicht
Zoltán, Király Béla, Sinkó Réka, Sallak Petra.