Podujatie


Jazzy Live: Hajdú Klára Quartet

Jazzy Live: Hajdú Klára Quartet

Hajdú Klárát a hazai jazzközönség jól ismeri, hiszen 2004 és 2012 között az ország egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Group-nak volt a női énekese.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: štvrtok, 22. máj 2014, 21:00

Ezzel a formációval két aranylemezt, illetve Fonogram díjat tudhat magáénak, valamint teltházas koncerteket itthon és Európa sok nagyvárosában.
Az elmúlt évtizedben számtalan muzsikustársa között olyan neveket találunk, mint Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, Dés László vagy Borbély Mihály.
Saját együttesét, a Hajdu Klára Quartetet 2008 elején alapította Balázs József zongoristával, Soós Márton bőgőssel és Cseh Balázs dobossal. A fiatal generáció tehetséges zenészeiből álló zenekar számos klubban és fesztiválon adott sikeres koncertet.
Klára 2009-ben Pacsovszky József: A vágyakozás napjai című filmjében énekelt, amely elnyerte a 41. Magyar Játékfilmszemle Arany Mikrofon díját. A filmzenét Bacsó Kristóf szerezte.
Első önálló albuma 2010-ben jelent meg Ajándék címmel, amely magyar nyelvű tradicionális karácsonyi dalokat tartalmaz jazzes hangszerelésben.
2012 elején megújult a Hajdú Klára Quartet: zongorán Neumann Balázs, dobon Hoff Marcell csatlakozott a zenekarhoz. Saját szerzeményeik mellett fiatal kortárs jazz-zenészek kompozíciói (pl. Lamm Dávid), pop- (Stevie Wonder) és népdalok feldolgozásai, valamint jazz standardek szerepelnek repertoárjukon.
Tavaly ősszel megjelent debütáló albumukat teltházas lemezbemutató koncerttel ünnepelték a BJC-ben, a zene.hu portálon pedig így írtak a Come with me című korong kapcsán: ''Eddigi életem során talán kétszer fordult velem elő, hogy nem tudtam kivenni egy CD-t a lemezjátszómból, és körbe-körbe hallgattam, no persze nem azért, mert beleszorult. Most megtörtént újra.''

Közreműködik:

Hajdú Klára - ének
Neumann Balázs - billentyűs hangszerek
Soós Márton - nagybőgő
Hoff Marcell - dob

hajduklara.com

Naša ponuka


A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

Május 19-én vasárnap Győrszentivánra érkezik Manuel! Élőzenekaros koncertet ad a fiatalok nagy kedvence.

zenedráma A Pintér Béla és Társulata valamint a Katona József Színház koprodukciója

Follow us!


Tipy


Mamma Mia! Szép

Madách Színház

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. 2014-es…

A MOMKult szabadtéri színpadán Tóth Vera, Csík János, Pál István „Szalonna” és Bandája találkozása különleges, hiszen az általuk képviselt kulturális…

A darab egy különleges és Magyarországon egyedülálló feldolgozásban viszi színpadra Petőfi Sándor életének egy meghatározó időszakát.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.