Turay Ida Színház

Turay Ida Színház

2020-ban 20 éves a Turay Ida Színház! 14 év vándorszínházi lét után, 2014-ben lelt állandó otthonra Budapesten, Józsefváros központjában, az akkor újonnan átalakított Kálvária téren. A színház és a tér ünnepélyes átadása egyszerre történt. A 300 nézőt befogadni képes teátrum a 2014/2015-ös évadtól kívül-belül felújítva, igazi közönségváró előadásokkal, ősbemutatóval nyitotta meg kapuit. A magán színház épületének teljes belső felújítása, korszerűsítése, technikai felszerelése az előző 14 év megtakarításából történt, ami egyedülálló a színházak mai világában. Mióta azonban megkapta a Kiemelt minősítést és vele együtt a Minisztérium támogatását, jelentősen emelkedhetett az előadások rekvizitjeinek színvonala, sőt 2020-tól megindult a Turay Tv működése, mely magas színvonalon ad hírt a teátrumban folyó munkákról, hétköznapokról, bemutatókról, eredményekről, a művészek, az iskolák és a közönség kapcsolatáról. A  Darvasi Ilona által alapított társulat tevékenysége hiánypótlás volt, hiszen amióta megszűnt az Állami Déryné Színház, kevés pesti teátrum „mozdult ki" vidékre. Ezeknek az előadásoknak a költsége ugyanis általában meghaladta egy vidéki kultúrház anyagi lehetőségeit. Ezt az ellentmondást igyekezett és igyekszik ma is feloldani a Turay Ida Színház gazdasági modellje, amely közhasznú nonprofit vállalkozásként tűzte ki célul a vidéki, színházat szertő közönség igényes szórakoztatását. Kezdettől fogva az egyik alapelve a teátrumnak, hogy nem a szakmának, hanem a közönségnek szeretnének megfelelni, mert Közönség nélkül nincs színház! Ha üres a nézőtér nincs értelme a színészi játéknak. Lehet a szakmának, a kritikusoknak megfelelni, de ha a közönség nem szereti azt amit lát, akkor minek? Az előadások száma évente kb. 350-400, melynek felét a Kálvária téren, a többit vidéken mutatja be. Havi rendszerességgel 120 ember megélhetését biztosítja, melyből 25 az alkalmazott, 40 a társulati tagok száma, a többiek pedig vállalkozói szerződéssel dolgoznak. A teátrum vezetése fontosnak tartja, hogy a közönség láthassa azokat a színészeket, akik ma is a budapesti kulturális élet meghatározó egyéniségei, egyúttal alkotási lehetőséget biztosítson azon művészek számára, akik megbecsült életpályájuk szakaszán kevesebb lehetőséghez jutva, fiatal, tehetséges kollégáikkal  együtt szeretnék megtartani a számukra elengedhetetlen kapcsolatot a közönséggel A színház gyakran állít színpadra régi filmeket, olyanokat is, amelyekben Turay Ida játszott, ezzel is vállalva azt a filozófiát, mely szerint a szórakoztató színjátszás legalább annyi színészi munkát kíván - ha nem többet – mint amennyi átélést a komoly műfaj igényel. A színházi kultúra széleskörű terjesztése a kőszínházi lét mellett továbbra is feladata maradt a társulatnak, melyben ismert és szakmailag elismert vagy éppen fiatal, kezdő színészek és rendezők dolgoznak. Ahogy Benkő Péter színművész nyilatkozta egy interjúban: "A mi színházunk a közönségért színház. A Társulat önerőből tartja el magát. Nincsenek sztárgázsik, de van hála és elismerés. Sokszor ez többet ér, mint bármi más.” Látogasson el hozzánk! Szeretettel várjuk! Várja Önt a Turay Ida Színház Társulata

Continue Kálvária tér 6., 1089 Budapest

Detailed info


2020-ban 20 éves a Turay Ida Színház!

14 év vándorszínházi lét után, 2014-ben lelt állandó otthonra Budapesten, Józsefváros központjában, az akkor újonnan átalakított Kálvária téren. A színház és a tér ünnepélyes átadása egyszerre történt. A 300 nézőt befogadni képes teátrum a 2014/2015-ös évadtól kívül-belül felújítva, igazi közönségváró előadásokkal, ősbemutatóval nyitotta meg kapuit. A magán színház épületének teljes belső felújítása, korszerűsítése, technikai felszerelése az előző 14 év megtakarításából történt, ami egyedülálló a színházak mai világában. Mióta azonban megkapta a Kiemelt minősítést és vele együtt a Minisztérium támogatását, jelentősen emelkedhetett az előadások rekvizitjeinek színvonala, sőt 2020-tól megindult a Turay Tv működése, mely magas színvonalon ad hírt a teátrumban folyó munkákról, hétköznapokról, bemutatókról, eredményekről, a művészek, az iskolák és a közönség kapcsolatáról.

A  Darvasi Ilona által alapított társulat tevékenysége hiánypótlás volt, hiszen amióta megszűnt az Állami Déryné Színház, kevés pesti teátrum „mozdult ki" vidékre. Ezeknek az előadásoknak a költsége ugyanis általában meghaladta egy vidéki kultúrház anyagi lehetőségeit. Ezt az ellentmondást igyekezett és igyekszik ma is feloldani a Turay Ida Színház gazdasági modellje, amely közhasznú nonprofit vállalkozásként tűzte ki célul a vidéki, színházat szertő közönség igényes szórakoztatását.

Kezdettől fogva az egyik alapelve a teátrumnak, hogy nem a szakmának, hanem a közönségnek szeretnének megfelelni, mert Közönség nélkül nincs színház! Ha üres a nézőtér nincs értelme a színészi játéknak. Lehet a szakmának, a kritikusoknak megfelelni, de ha a közönség nem szereti azt amit lát, akkor minek?

Az előadások száma évente kb. 350-400, melynek felét a Kálvária téren, a többit vidéken mutatja be. Havi rendszerességgel 120 ember megélhetését biztosítja, melyből 25 az alkalmazott, 40 a társulati tagok száma, a többiek pedig vállalkozói szerződéssel dolgoznak. A teátrum vezetése fontosnak tartja, hogy a közönség láthassa azokat a színészeket, akik ma is a budapesti kulturális élet meghatározó egyéniségei, egyúttal alkotási lehetőséget biztosítson azon művészek számára, akik megbecsült életpályájuk szakaszán kevesebb lehetőséghez jutva, fiatal, tehetséges kollégáikkal  együtt szeretnék megtartani a számukra elengedhetetlen kapcsolatot a közönséggel
A színház gyakran állít színpadra régi filmeket, olyanokat is, amelyekben Turay Ida játszott, ezzel is vállalva azt a filozófiát, mely szerint a szórakoztató színjátszás legalább annyi színészi munkát kíván - ha nem többet – mint amennyi átélést a komoly műfaj igényel.

A színházi kultúra széleskörű terjesztése a kőszínházi lét mellett továbbra is feladata maradt a társulatnak, melyben ismert és szakmailag elismert vagy éppen fiatal, kezdő színészek és rendezők dolgoznak.

Ahogy Benkő Péter színművész nyilatkozta egy interjúban: "A mi színházunk a közönségért színház. A Társulat önerőből tartja el magát. Nincsenek sztárgázsik, de van hála és elismerés. Sokszor ez többet ér, mint bármi más.”

Látogasson el hozzánk! Szeretettel várjuk!

Várja Önt a Turay Ida Színház Társulata

Images


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.