MTA Díszterem

MTA Díszterem

Az MTA Széchényi téri díszterme a budapesti koncertélet egyik központja. Patinás épülete, történeti hagyományokban bővelkedő története és magas presztízse a konferencia és koncertélet kiemelt helyszínévé teszi a termet. Az MTA számos állami rendezvényt fogad be, de aktívan kiveszi a részét a pesti kulturális életből is. A Magyar Tudományos Akadémia az 1860-as évek közepére épült fel - Friedrich August Stüler, berlini építész tervei szerint. A porosz királyi építész tervezte Berlinben többek között a Neues Museum és az Alte Nationalgalerie épületét. Mindkét múzeumépület formai megoldásait megtalálhatjuk a Magyar Tudományos Akadémián. Közeli rokonságot mutat még a budapesti épület a stockholmi Nemzeti Múzeummal, mely nem sokkal a Tudományos Akadémia előtt épült fel. Az épület díszterme az Akadémia tudóstestületeinek konferenciahelyszíne, ugyanakkor Budapest egyik legszebb és hangzásban legtökéletesebb koncertterme is, mely ideális a szóló-, kamara- és kiszenekari produkciók bemutatására. Befogadóképessége közel 350 fős.
Więcej Széchényi tér 9., 1051 Budapest

Szczegółowe informacje


Az MTA Széchényi téri díszterme a budapesti koncertélet egyik központja. Patinás épülete, történeti hagyományokban bővelkedő története és magas presztízse a konferencia és koncertélet kiemelt helyszínévé teszi a termet. Az MTA számos állami rendezvényt fogad be, de aktívan kiveszi a részét a pesti kulturális életből is.

A Magyar Tudományos Akadémia az 1860-as évek közepére épült fel - Friedrich August Stüler, berlini építész tervei szerint. A porosz királyi építész tervezte Berlinben többek között a Neues Museum és az Alte Nationalgalerie épületét. Mindkét múzeumépület formai megoldásait megtalálhatjuk a Magyar Tudományos Akadémián. Közeli rokonságot mutat még a budapesti épület a stockholmi Nemzeti Múzeummal, mely nem sokkal a Tudományos Akadémia előtt épült fel. Az épület díszterme az Akadémia tudóstestületeinek konferenciahelyszíne, ugyanakkor Budapest egyik legszebb és hangzásban legtökéletesebb koncertterme is, mely ideális a szóló-, kamara- és kiszenekari produkciók bemutatására. Befogadóképessége közel 350 fős.

Zdjęcia


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.