MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány

MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány

A MÁV Szimfonikus Zenekart 1945-ben alapította az ország egyik legnagyobb vállalata, a Magyar Államvasutak, amely a mai napig is legfőbb támogatója a közel száz muzsikust foglalkoztató együttesnek. Egyike az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak, repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed. A zenekar magas művészi tudását számos külföldi turnén is elismerték, vendégszerepléseikor olyan nevezetes hangversenytermekben is fellépett, mint a tokiói Suntory Hall, az amsterdami Concertgebouw, a bécsi Musikvereinssaal, a stuttgarti Liederhalle és a müncheni Philharmonie am Gasteig. Vendégfellépései során Európa minden országában koncertezett már, emellett Brazíliában, Peruban, Argentínában és Kolumbiában, valamint Libanonban, Japánban, Kínában, Hong-Kong-ban és Cipruson aratott sikereket a zenekar.A MÁV Szimfonikus Zenekar 1947-től szervezi bérleti előadásait Budapest legjelentősebb koncerttermében, a Zeneakadémián, és 2005 tavaszi megnyitása óta a Művészetek Palotájában. A zenekar rendszeres közreműködője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. A MÁV Szimfonikusok nevéhez fűződik az elmúlt évek egyik legnagyobb szakmai- és közönségsikere, a Mozart-maraton.

Tovább 1088 Budapest, Múzeum utca 11.

MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány

0 esemény


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!