Komédium Színház

Komédium Színház

Az ötödik kerületi Tüköry utcában a kilencvenes évek elején egy pincelejáró fölé felszereltek egy napernyőt, amely az egykori "S Modell" üzletek formáját idézte. Lent egy színház nyílt 1991. október 14-én Slawomír Mrozek: Striptease-vel. Eperjes Károllyal, Gáspár Sándorral, Szabó Györggyel, Taub János rendezésében. A színház létrejöttekor a Komédium nevet nyerte. Szerencsés választás volt, mert minden műfajt magában foglalhat. Nem csupán a komédiát, ami talán az alapítók szeme előtt lebegett - pedig mennyire hiányzik egy ilyen színház! - de Verebes István jól tudott darabot választani, és ez eldöntötte a Komédium sorsát. Később a színház homlokzatáról és plakátjairól eltűnt egy névelő és két szó /KOMÉDIUM SZÍNHÁZ/ "A mai naphoz" 1993-ban ezzel az apróságnak látszó névhelyesbítéssel együtt, azért történt valami más is a Komédiumban, valóban színházzá vált a fővárosban. Az ország jövendő szellemi életét, majdan meghatározó, ma még diákság, a színház számára fontos közönség, mert ha "beszoktak" később gyermekeikkel együtt térnek vissza, ahogy ez a budapesti Katona József Színházban is történt. Műsortervében a Komédium a közönségére épített, akik mindig és elsősorban "a színész" kedvéért járnak színházba.

Tovább 1054 Budapest, Tüköry út 5.

Részletes információ

Képek

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!