József Attila Művelődési Ház

József Attila Művelődési Ház

A ház története: A klasszicizáló megjelenésű Munkásotthont - ez a név máig él a népszerű "muki" elnevezésben - Fleischer Róbert tervezte a dorogi Munkásotthon Önsegélyező és Önművelő Egyesület számára. Alapkövét 1923. augusztus 20-án tették le, egy hosszabb szöveg kíséretében, melyet ma "mission statement"-nek szeretnek nevezni. Ez a következőkben határozta meg a létesítendő intézmény feladatait: "...ahol a tanulságos előadások tartásával, tisztességes szórakozások rendezésével (a helyiek, elsősorban a kőszénbánya alkalmazottai) segítségére akar lenni, hogy elérjék azt, ami mint ideál mindnyájunk előtt lebeg: az anyagi gondoktól mentes, keresztény módon élő, megelégedett ember..." A munkásotthon már 1927 végétől üzemelt, de mai külsejét csak 1929-re nyerte el. Ünnepélyes átadását Schmidt Sándor bányaigazgató vezette 1928-ban. Az alkalomra Herczeg Ferenc író üdvözlő beszédet is írt. Az új épületben helyet kapott három könyvtár (altiszti, munkás és levente), a bányászzenekar próbahelyiséggel, a dalárda, a színjátszó csoport, a leventekör, vendéglő, étterem, valamint több játékterem. A művelődési ház színháztermét 1935-ben avatták. Ezután kerülhetett sor az addig - átmenetileg - színházi térként funkcionáló alagsor végleges kiépítésére, Gáthy Zoltán tervei alapján: az Otthon Mozi 1939-ben készült el, 2005-ig működött, eltekintve két rövid megszakítástól, 1944/45 és 1994/95 őszén-telén. Az intézmény a második világháború után vette fel József Attila nevét (ekkor már mint "kultúrotthon"), majd a megszüntetett Munkásotthon Önsegélyező Egyesülettől 1949-ben az államosított dorogi szénbánya tulajdonába került. A karbantartóműhelynek és a házinyomdának otthont adó melléképület az 1970-es évek második felében épült, azzal a céllal, hogy segítse a régió legnagyobb kulturális intézményének napi működését. Szükség is volt rá: a 350 fős színházterem, a 370 férőhelyes mozi, a 600 embert is befogadni képes bálterem, illetve ezek mellett a könyvtár, zeneterem és a számos klubhelyiség üzemeltetése és programjai azóta is bőven ellátják nyomdai munkákkal és javítanivalókkal. Az 1970-es években, a szénbányák átszervezésekor a Dorogi Szénbányák Vállalat szakszervezetének lett a feladata az épület működtetése. 1981-ben korszerűsítették, elsősorban színháztermét alakították a kor igényeihez. Ekkor készült el Furlán Ferenc üvegablaka Haranghy Jenő elpusztult hasonló alkotása helyére. 1994-ben elkezdődött a Dorogi Szénbányák felszámolása. A Művelődési Ház - a környékbeli hasonló intézményekkel együtt - a működtetésére akkoriban létrehozott Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány tulajdonába került. Mivel az Alapítvány nem volt képes az épület megfelelő üzemeltetésére, ezért Dorog városa 1997-ben létrehozta a Dorogi Közművelődési Közhasznú Társaságot, amely azóta is eredményesen működteti a Művelődési Házat. A műemlék jellegű ház utolsó nagy rekonstrukciója 2007-ben fejeződött be. Dorog városa a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében nyert támogatást az intézmény felújítására. Emellett a ház bővült egy műteremmel, melyet a nyomdahelyiségre építettek rá. Az épületet időközben pedig megvásárolta a város az alapítványtól. 2009. március 27-től Dorogi Közművelődési Nonprofit Kft-vé alakult a kht.
weiter 2510 Dorog, Otthon tér 1.

Erreichbarkeiten


Adresse: 2510 Dorog, Otthon tér 1.
Telefonnummer: Telefon/fax: 33/ 521-000
Webseite: ww.munkasotthon.hu
E-Mail-Adresse: dorogikultura"kukac"juropnet.hu

Landkarte


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!