Hátsó Kapu

Hátsó Kapu

Új kulturális tér nyílt 2013. február 28-án a budapesti Dohány utcában. A Hátsó Kapuban helyet kapnak kortárs zenei koncertek, dzsessz- és más improvizációs programok, színházi és táncelőadások, májusban tehetséges kezdő előadókat és alkotókat bemutató sorozatot indítanak a Fringe Fesztivál hagyományát éltetve. A Hátsó Kapu a Rákóczi úti Fókusz könyváruházból is megközelíthető, hétfőtől péntekig reggel fél tíztől éjfélig, a hétvégéken tíztől éjfélig tartanak nyitva kávézóként, az előadások alatt természetesen bezárják az ajtókat. Nyitányként március 2-án délután az Élményműhely sorozatban a Hogyan mozog a szám? elnevezésű családi programban Jakobi Nóra és Váczi Dániel a zene, ritmus és mozgás segítségével vezeti a gyerekeket a számok birodalmába. Este a Táp Színház Alatta, felette, kintről be, bentről ki... című előadása nyitja a felnőtteknek szóló előadások sorát, másnap Kárpáti Péter Sörprájzpartija látható. Többféle projekt valósul meg az évad zárásáig, június 9-ig. Az egyik héten szombaton, a másikon vasárnap a Búzavirág Bábszínház, valamint a Dolgozó alkotóműhely várja a gyerekeket. Az Anonim Innovátorokkal öt alkalommal találkozhat az érdeklődő. Meghirdetik az Antré pályázatot, amelyre kis költségvetésű, új utakat kereső előadásokat várnak. A Most komolyan?! sorozatban bizonyítják, hogy lehet a trolik és autók állandó mozgása mellett is klasszikus koncerteket szervezni. A 237 négyzetméteres belső tér színházi előadásokra, koncertekre, gyerekprogramok szervezésére alkalmas. A mobil nézőtéren 50-80 néző, hallgató ültethető le kényelmesen. Nyaranta nem lesznek előadások, de a turisták a negyed történelmi és kulturális hagyományaival ismerkedhetnek meg, a filmes ismertetők szakmai támogatója az Óvás Egyesület.
Continue Dohány utca 13., Budapest

Contacts


Address: Dohány utca 13., Budapest
Telephone Number:
Website:
E-mail address:

Map


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.