Fonó Budai Zeneház

Fonó Budai Zeneház

A Fonó Budai Zeneház programjai 1995 óta a hagyományőrzés és az értékteremtés non-profit szektorába tartoznak. Állandó megszólalási lehetőséget nyújt a magyar népzene és -tánc eredeti forrásainak, a legjobb jazz-előadóknak illetve a kísérleti jellegű műfajok tehetséges képviselőinek. A Ház rendszeresen ad helyet nívós gyermekprogramoknak, képzőművészeti kiállításoknak, esetenként pedig igazi sztárokat is felvonultató – olykor nemzetközi – jazzfesztiváloknak is. A Zeneház hónapról hónapra a fővárosba invitál olyan határon túli zenészeket, akik saját zenei dialektusuk utolsó képviselői. Magyarországon egyedül a Fonóban lehet hallani ezeket a különösen ritka és értékes zenéket, zenészeket.

Heti rendszerességgel látogathat a közönség eredeti magyar táncház-programokat. A Fonó, tevékenységének eszmei honorálásaképpen 2000-ben átvehette a Fővárosi Önkormányzat "Pro Cultura Urbis" díját, 2006-ban pedig Millenniumi díjban részesült.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: Nyitva tartás: Hétfő: 16.00-24.00 Kedd-Szombat: 12.00-24.00 Jegyvásárlás: A Fonó Budai Zeneház jegypénztárában (XI. Sztregova u. 3.) szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton 18.00-tól, valamint az Interticket jegyirodáiban lehet belépőt vásárolni. Megközelíthetőség: Villamossal: 47 (Hengermalom út vagy a Kalotaszeg utca megálló) 18 (Hengermalom út vagy a Kalotaszeg utca megálló) 41 (Hengermalom út vagy a Kalotaszeg utca megálló) Autóbusszal: 103 (Fehérvári út vagy a Nándorfejérvári út megálló) 114 (Hengermalom út megálló) Éjszakai járatok: 906 907 908 Kerékpár Biciklitárolók a bejárat mellett. Parkolás autóval: Ingyenes (Sztregova utcában, Soproni úton, Fehérvári úton, Nándorfejérvári úton, Kalotaszeg utcában). Mozgáskorlátozottak számára akadálymentes intézmény. Wifi elérhetőség a Fonó egész területén található. Tilos a dohányzás a Fonó egész területén! Dohányzásra kijelölt helyek az udvaron.
Viac Sztregova u. 3., 1116 Budapest

0 Podujatí


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.