Centrál Színház

Centrál Színház

A színház, amit korábban Vidám Színpadnak ismert a közönség, ma már Centrál Színházként várja nézőit. A Centrálnak megalakulása óta a korszerűség és az igényes szórakoztatás a kitűzött célja, ez pedig egy teljesen új színház felépítéséhez vezetett. A koncepciózus és kemény munka eredményeként mára kitűnő repertoárral rendelkező, állandó színházi társulattal és profi háttéremberekkel dolgozó, neves színészekkel büszkélkedő intézmény. A színház élén Puskás Tamás áll, aki 2003-ban még a Vidám Színpad igazgatásának jogát nyerte el. Ez alatt az idő alatt a színház rengeteg változáson ment keresztül, melynek betetőzése a névváltoztatás volt: a lerobbant épületet 2008-ban a lehető legmodernebb technikával újították fel, és immár Centrál Színház néven teljesen új társulattal néz a kihívások elé, ugyanott a VI. kerületi Révay utca 18-ban.

Színház a Révay utcában! A Centrál Színház célja az igényes szórakoztatás. Repertoárunk minden darabja öröm a közönségnek, kihívás nekünk, társulatunk, a nemzetlegkiválóbb színészeiként ismert vendégművészeink, rendezői karunk és profi háttérembereink jelentik a garanciát arra, hogy a Centrál Színház izgalmas élményt nyújt a szórakozásra és tartalomra egyaránt nyitott széles közönség minden tagjának. Szeretettel várunk mindenkit színházunk előadásain! HASZNOS INFORMÁCIÓK: Jegypénztárunk minden nap 13-19 óra között, illetve az előadás szünetének végéig tart nyitva, hétköznap 10 órától pedig közönségszervezésünkön kaphatók jegyek. A parkolásról: az előadásaink időpontjában a Révay utca és környéke nehezen parkolható és 20:00-ig parkolódíj fizetése kötelező, ezért ajánljuk a tömegközlekedést (Deák tértől, Arany János utca, illetve Operaház megállóhelytől 5 perc séta), vagy a térképen látható parkolóházak valamelyikét. Kerekes székes látogatóink számára: a Nagyszínpadunk elérése akadálymentesített, a Kisszínpadon tartott előadásainkat azonban nem ajánljuk. Nagyothalló látogatóink számára: az előadásokon nagyothalló hurkot biztosítunk.

Continue Révay u. 18., 1065 Budapest

0 events


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.