Bérletvásárlás


Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Filharmónia Scarbantia bérlet 2026-2027

Vivaldi remekműve meglepő közelségből, bohém részletek a legismertebb operákból, operettekből és musicalekből, és a jazzes arcát mutató Beethoven – ezeket hozza a soproni Filharmónia bérlet 2026/2027-es évada. Az első koncerten az Anima Musicae Kamarazenekar Vivaldi örökbecsű művét, A négy évszakot adja elő, de mindamellett, hogy egy estén lehetünk tanúi az összes évszaknak, a zenekart vezető G. Horváth László moderációjával benézhetünk a mű kulisszái mögé is. Februárban Györfi Anna, Szélpál Szilveszter és Kéméndi Tamás triója pedig a „Mi muzsikus lelkek” című produkciójával érkezik, és megelevenednek a zenés színház legnépszerűbb slágerei ének- és harmonikaszóval. Zárásként pedig a Cziffra Fesztivál Beethoven halálának 200. évfordulójára készülő Ludwig in Blue című műsorát hozzuk el, mely bebizonyítja, hogy Beethoven 200 év múltán is friss és aktuális, és minden komolyságával együtt, zenéje kiváló inspiráció a jazz előadóknak is.

Vegyen részt Ön is ebben a színes kalandban!

A helyre szóló bérlethosszabbítás 2026. június 25-ig tart, új bérlet 2026. december 6-ig, az első hangversenyig váltható. 
Jegyek 2026. november 6-tól válthatók. 

Filharmónia Scarbantia bérlet 2026-2027

Bérlethez tartozó előadások
Anima Musicae Kamarazenekar: Vivaldi: A négy évszak
Liszt 10
Mi, muzsikus lelkek…
Liszt 10
Beethoven 200 „Ludwig in BLUE”
Liszt 10
0  Jegy:  0 Ft

Navigáció


Árkategóriák


  • Nem elérhető helyek
  • Általad választott helyek

Az árak tartalmazzák a bérlet árát és a szolgáltatási díjat. További információ

Válassza ki ülőhelyét!


Kérlek várj!...
Nagyításhoz tartsa lenyomva a Ctrl gombot és görgessen az egérrel.
0  Jegy:  0 Ft
Vissza
Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!