Keresés: balázs jános

Egy bő évszázaddal azután, hogy Liszt Ferenc a feje tetejére állított mindent, amit a zongorajátékról gondolt a kor közönsége, a budapesti éjszakában Cziffra György pokolian nehéz parafrázisokkal kápráztatta el az éjszakai bárok és eszpresszók vendégeit. „Estéimet néha nonstop hangversennyé változtattam”– emlékezett vissza önéletrajzában.

Három éve lépett először együtt közönség elé Miklósa Erika és Balázs János, hogy megkeressék azt a közös hangot, amely mindkettejük zenei területének, az operaműfajnak és a zongorairodalomnak is sajátja. Magától értetődő módon talált egymásra e két világ és a két előadó, hiszen mind az opera, mind a zongoraművészet ragyogását élte a romantika korában, s újbóli fellángolását a múlt évszázadban.

KARÁCSONYI Csajkovszkij-est ( Concerto Budapest &  Balázs János ) Jegyvásárlás
akár -25%

A Concerto Budapest immáron hagyományos karácsony előtti hangversenyének komponista-főszereplője ezúttal is Csajkovszkij lesz: az évnek ebben a szakában valósággal elmaradhatatlan és bemutatást igazán nem igénylő Diótörő legnépszerűbb részletei mellett az orosz szerző két jóval ritkábban megszólaltatott műve is felhangzik majd.

A Cziffra György-Emlékév programja. Itt az élet akkor kezdődik, amikor lemegy a nap, és csak akkor zárnak, amikor a világ is véget ér. Megannyi dal – egy-egy pillanatfelvétel az extázisfüggő vendégekről: fiatal szeretők és öreg bohémok, naiv álmodozók és érzéki bűnözők, művészek és bebetonozott törzsvendégek.

A Cziffra György-Emlékév programja. A Cziffra Fesztivál és a VeszprémFest közös, Paganini+-estjén Balázs János Liszt-etűdöket játszik, Szakcsi Lakatos Béla improvizál, Paganini eredeti kompozícióiban pedig Lendvay József brillírozik.

A Cziffra György-Emlékév programja. A koloratúr szoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak, Kossuth-díjas zongoraművész partnerével műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból és virtuóz átiratokból építi fel a műsorát.

Idén, advent idején, egy világjárvány árnyékában csodálatos zenékkel merengünk az ember helyén a teremtésben, és a sorsán, amely - mint kiderült - egy pillanat alatt kicsúszhat a kezéből.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok