Müpa bérletbontás 2020/21

Müpa bérletbontás 2020/21

A rendkívüli helyzetre tekintettel a megszokottnál hamarabb indítja a Müpa a bérletbontást, hogy a közönség minél előbb beszerezhesse szólójegyeit a várva-várt koncertekre. A 2020/21-es évad során olyan legendás karmesterek, világklasszis szólisták és kiemelkedő együttesek érkeznek majd a Müpába, mint Sir Antonio Pappano és a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara, a Philharmonia Orchestra és Esa-Pekka Salonen, a Mahler Chamber Orchestra és Daniele Gatti, a Bécsi Filharmonikusok és Daniel Harding, Várdai István, a Győri Balett, Fischer Ádám, Víkingur Ólafsson, Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar vagy éppen korunk egyik legkiválóbb mezzója, Elīna Garanča.

Válogasson kedvére, és találja meg kedvenceit a következő évadban is!

 

50 program


A reneszánsz Katalóniában
13 Esemény

A historikus régizenei hangversenyek egyik legizgalmasabb lehetősége az, amikor Kolumbusznak érezhetjük magunkat és felfedezőútra indulhatunk a Zenei Ismeretlen izgalmas és hívogató tájai felé. Mert valljuk meg, ismeretlen zenei tájak ma is bőven akadnak. Mit tudunk Magyarországon a katalán reneszánszról? Ezen a koncerten mindenesetre sokat megtudhatunk. És mi az az ensalada? Valami salátaféle? Nos, igen: zenei „saláta”, olyan darab, amely - akár a quodlibet - többféle ismert dallamot kombinál egymással.

Accademia Bizantina
13 Esemény

„Úgy zenélni, mintha egy nagy kvartett volnánk” - 1983-as alapításakor ez volt az ars poeticája az immár évtizedek óta világsikerű ravennai historikus hangszeregyüttesnek, amely nevében megidézi a város mozaikjairól híres 6. századi katedrálisát, a bizánci építészet remekét. Azóta is hívek a kezdetben megfogalmazott alapelvhez: bármilyen muzsikát szólaltatnak meg, mindig kamarazenei szellemben értelmezik, kis létszámú előadóapparátust használva, áttetsző hangzással, figyelve a szólamok belső mozgásaira.

Adventi koncert / ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK
13 Esemény

Két kitűnő kórus szövetkezik ezen a hangversenyen négy remek szólistával és a lengyel hangversenyélet legkiválóbb régizenei együttesével, hogy olyan műveket szólaltassanak meg, amelyek mind a karácsonyi ünnepvárás - vagy már ténylegesen az ünnep - hangulatát fejezik ki. Főként barokk alkotásokat hallunk, de a bécsi klasszika sem hiányzik a koncert kínálatából. A karmesteri pulpituson a két kórus vezetői osztoznak.

Alapérzelmek a zenében – Félelem és meglepetés / MATINÉKONCERTEK
13 Esemény

Jobb félni, mint meglepődni? A megváltoztatott mondásnak lehet némi igazságtartalma: mind a félelem, mind a meglepetés olyan érzelmek, melyeket valami előidéz, kivált, vagyis reakciók egy bizonyos ingerre, illetve egy váratlan eseményre. Minden művészeti ág előszeretettel épít a meglepetés erejére, de vajon mi a helyzet a félelemmel? Egy dolog biztos: ha a hallgatóságnak nem is, de a megszólaltatott, más-más műfajú klasszikus zenei részletekben megidézett szereplőknek és karaktereknek lesz félnivalójuk.

Alapérzelmek a zenében – Harag / MATINÉKONCERTEK Jegyvásárlás
13 Esemény

Hirtelen felgyorsul a pulzus, emelkedik a vérnyomás, valami erősen feszít minket belülről: igen, düh fortyog bennünk. Ha az ember később, higgadt állapotban hajlamos is szégyellni magát amiatt, hogy mit gondolt, mondott vagy tett, amikor a harag irányította, egészen biztosan nem jó stratégia mindenestül elfojtani ezt a sokszor zavarba ejtő érzést. Az egyik legalapvetőbb érzelem ideig-óráig elhomályosíthatja ugyan józan ítélőképességünket, de vajon hogyan jelenik meg a klasszikus zene különböző műfajaiban?

Alapérzelmek a zenében – Öröm / MATINÉKONCERTEK
13 Esemény

A boldogságtól az eufóriáig, az élvezettől az eksztázisig igen széles a skála, de középen ott mosolyog szelíden és biztatón a vitán felül legnépszerűbb és talán egyben a legáhítottabb alapérzelem, az öröm. Ahány arca van az örömnek, az ezzel az érzéssel eltelt emberek is éppen annyiféle típusba tartoznak, vagyis nem feltétlenül ugyanaz a muzsika szerez örömet mindenkinek. Mi viszont biztosra megyünk: sokszínű zenei válogatásunkban mindenki megtalálhatja majd a kedvére való dallamokat.

Alapérzelmek a zenében – Szomorúság / MATINÉKONCERTEK
13 Esemény

Alapvető érzelem, a legszívesebben mégis távol tartanánk magunktól: a szomorúság szükségszerű és elkerülhetetlen érzés mindannyiunk életében. Minden esetben valamiféle veszteséget jelez, amely gyakran kapcsolódik össze a búcsú pillanatával: kedvestől, baráttól, otthontól vagy akár az élettől való elköszönést jelzi. Komoly, sőt komor ihletforrás, hiszen a klasszikus zenében nem kell sokáig keresgélni, hogy olyan zeneműveket találjunk, melyek melankolikus hangot ütnek meg: ezekből válogatunk most.

Amsterdam Sinfonietta / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK
13 Esemény

A kiváló holland kamarazenekar a világhírű svéd szopránnal és a szintén svéd trombitavirtuózzal izgalmasan sokszínű műsort szólaltat meg, amely az adventi időszakra összpontosít. Hallunk Telemann-versenyművet, utána azonban máris Beethoven áhítatos vonósnégyestétele következik, kamarazenekari átiratban. Vár ránk Bach-kantáta és Händel-ária, de olyan 20. századi különlegességek is elhangzanak, mint a német Bernhard Krol, az angol Gerald Finzi egy-egy darabja vagy a legendás amerikai jazztrombitás, Thad Jones örökzöldje. Stiláris utazók, irány a Müpa!

Aris Vonósnégyes / RISING STARS
13 Esemény

A Rising Stars program eseményei megegyeznek abban, hogy kizárólag fiatal művészeket mutatnak be, de alapelvük a változatosság. Az Európai Hangversenytermek Szervezete, az ECHO által évente megrendezett sorozat idei első koncertjén egy kiváló ütőhangszeres művészt ismerhetünk meg, de már az nyitónap második hangversenye gyökeresen más világba kalauzol: egy hagyományos vonósnégyes - két hegedű, brácsa és cselló - előadásában hallhatunk egyet-egyet a 19., a 20. és a 21. századi repertoár darabjaiból.

Baráti Kristóf és Várjon Dénes / KAMARAKINCSEK
13 Esemény

Egy hangverseny, amely csupa versenyműből áll - egy vacsora, amelynek minden fogása torta! De milyen üdítően különbözőek! Először hegedűversenyt hallunk dúrban, majd zongoraversenyt mollban, mindkettőt Mozart terméséből, a szünet után pedig kettősversenyt hegedűre és zongorára, Mendelssohn tollából. Karmestere ezúttal nincs a produkcióknak, hiszen az est két vendége sokszor bizonyította már, hogy olyankor is megtalálja a kamarazenei párbeszéd lehetőségét, amikor szólistaként áll zenekar elé.

Bécsi Filharmonikusok / vezényel: Daniel Harding / ZENEKARI PÁHOLY
13 Esemény

Izgalmas egyetlen hangversenyen szembesülni egy alkotói pálya kezdetével és végével. Most erre lesz lehetőségünk, az előző századforduló legnagyobb szimfóniaszerzőjének művészetén belül, ráadásul a befejezés, a konklúzió felől szemlélve az első lépéseket. Két szimfónia hangzik el: a befejezett első és a töredékként fennmaradt utolsó. Alkotójuk nagy elődöket követve Bécs egyik jelképe lett (mint más nagyok, ő is jövevényként), s ezúttal műveinek megszólaltatója is Bécs szimbóluma: a város nagy múltú, ünnepelt zenekara.

Beethoven: Missa Solemnis / vezényel: Philippe Herreweghe / HANG-SZÁLAK
13 Esemény

A 18. század végéig természetes volt, hogy ha egy zeneszerző liturgikus művet ír, alkalmazkodnia kell az egyházi szertartás kereteihez. Beethoven ebben is lázadó volt: Ünnepi miséje az egyik első olyan egyházzenei alkotás, amely minden vonatkozásban - terjedelmében, hangzásdimenzióiban, gesztusrendszerében, indulataiban - kitör a templom falai közül. Ez alkalommal a mű korunk egyik legnagyobb karmesterének értelmezésében, világklasszis zenekarral és kórussal, nemzetközi hírű énekesek hangján szólal meg.

Berlioz: Requiem / ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK / SENIOROK ÉVADA
13 Esemény

Vannak a klasszikus zene történetében különlegesen nagy előadóapparátusú, tágas hangzó teret igénylő művek, melyek a Müpa megnyitása előtt soha nem szólalhattak meg méltó körülmények között Magyarországon. Ilyen Mahler II. és VIII. szimfóniája, Richard Strauss Alpesi szimfóniája, Schönberg Gurreliedere - és ilyen Berlioz Te Deuma, valamint Requieme. Utóbbi műfajának valaha született legnagyobb szabású képviselője. Izgalmas lesz a rendkívüli alkotást kompromisszumoktól mentes tolmácsolásban hallani!

Bizet: Carmen - koncertszerű előadás / főszerepben: Elina Garanča / HANG-SZÁLAK
13 Esemény

Amióta az operaműfaj létezik, legfőbb témája a szerelem. A 19. századi repertoár mindkét alaptípust elénk állítja: a felemelő, tiszta és nemes érzést éppúgy, mint a mélybe rántó, démoni szenvedélyt. Ez utóbbi paradigmatikus ábrázolása minden idők egyik legnépszerűbb operája, melynek címszerepe, a féktelen temperamentumú, büszke sevillai cigánylány minden mezzoszoprán szerepálma, nagy énekesi és színészi feladat. A Müpa produkciójában Carment korunk egyik legnagyobb sztárja, a Metropolitan lett dívája kelti életre.

Bruschino úr, avagy a jégkorszaki szakik / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ
13 Esemény

A két fiatal, Sofia és Florville szeretik egymást: minden vágyuk, hogy végre összeházasodhassanak. A lány gyámja, a makacs Gaudenzio azonban sokkal jobb partit képzelt el Sofiának. És itt lép színre a titokzatos Bruschino úr, a gyám által kiszemelt vőlegényjelölt, hogy felborítsa a terveket. Vagy mégsem? Róla beszél mindenki, de tudjuk-e, kicsoda ő valójában? Kit rejt az álruha, és milyen próbatételeken kell keresztülmenni, hogy legvégül mindenki boldogan, de legalábbis elégedetten távozzon?

Cristina Gómez Godoy/ RISING STARS
13 Esemény

Spanyol oboaművésznő és német-japán zongorista lép fel az idei Rising Stars sorozat harmadik napjának délutáni hangversenyén. A két fiatal előadó műsorán nemcsak oboa-zongora kompozíciók szólalnak meg: a zongoraművész két műsorszámban szólistaként is bemutatkozik. A program francia műveket kínál, egyetlen kivétellel: a sorozatot rendező Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) felkérésére írt, ősbemutatóként elhangzó darab angol zeneszerző alkotása.

Diana Tishchenko / RISING STARS
13 Esemény

A magyar közönség számára mindig öröm, ha egy honfitársunk nevét fedezhetjük fel az Európai Hangversenytermek Szervezete által rendezett Rising Stars koncertek műsorán. Most ezt a boldog elégedettséget élhetjük át, hiszen az ukrajnai Szimferopolban született hegedűs fenomén partnereként világklasszis magyar zongoraművész játszik 20. és 21. századi zenét a Fesztivál Színház pódiumán. Kettejük közös munkájából már sikeres lemez is született, izgalmas lesz most élőben is hallani kamaramuzsikálásukat.

Frankl Péter 85 / KAMARAKINCSEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A zongoraművész, aki több mint hatvanöt éve él a pódiumon, jó néhány egymást követő generáció számára a frissesség, a könnyedség, a szellemesség, a közvetlen előadásmód, a természetes virtuozitás, a zenével való azonosulás élő jelképe. Játékát soha nem szürkítette fásultság, rutin; számára a muzsikálás ennyi évtized után is kaland, öröm, a közlés és párbeszéd lehetősége, az együttlét varázsa - az együttlété a zeneszerzővel és a közönséggel.

Győri Filharmonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK
13 Esemény

Három német romantikus mű: 1821-ből, 1847-ből és 1878-ból - egy nyitány, egy szimfónia és egy hegedűverseny. A nyitány a német erdők mesevilágába invitál, a szimfónia a sors felett győzedelmeskedő akarat beethoveni dramaturgiáját követi, s a hegedűverseny is adósa a bécsi klasszika nagy betetőzőjének. Az est kortárs zenében is járatos, kísérletező kedvű karmesterét mind többször halljuk fontos koncerteken, a huszonegy éves szólista pedig minden tudással rendelkezik ahhoz, hogy a következő évtizedek hangversenyéletének rangos szereplője legyen.

Hannoveri Fiúkórus és a London Brass / KARÁCSONYI HANGVERSENY / ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK
13 Esemény

Az adventi és karácsonyi dalok repertoárja rendkívül sokszínű és gazdag: mint a koncert alcíme hirdeti, valóban a világ minden táján keletkeztek ilyen művek. Fontos jellegzetességük, hogy népies darabok, sőt igazi népdalok éppúgy akadnak köztük, mint műzenei alkotások, modern kompozíciók vagy archaikus, korálszerű melódiák. Az pedig, hogy egy fiúkórus szólamainak tiszta csengéséhez a rézfúvósok hasonlóképpen kristályos-érces tónusa csatlakozik, a lehető legtermészetesebb: a kétféle hangzás kitűnően kiegészíti egymást.

Haydn: A teremtés / ÚJÉVI HANGVERSENY / ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK
13 Esemény

Ismét itt egy új évkezdet, s ismét találkozhatunk a nagy bécsi klasszikus mester genezistörténet-megzenésítésével - életünk vonzó, biztos pontja ez, melyhez jó visszatérni. A hat nap teremtőmunkájának folyamatát követve elhatározhatjuk, hogy az előttünk álló újabb esztendőt alkotó szellemben éljük majd. A produkció karmestere - korunk egyik legnagyobbja -, mint mindig, most is állandóság és változás dialektikáját érvényesíti koncepciójában: örök a mű, de minden egyes találkozáskor más vonásaira figyelhetünk fel.

Haydn: Tóbiás hazatérése / HANG-SZÁLAK Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha egy zeneszerző egy műfaj területén remekműveket alkotott, nevét és munkásságát csúcsteljesítményei fémjelzik: ezeket őrizzük emlékezetünkben, minden mást ezekhez viszonyítunk. Annál érdekesebb megismerni a szóban forgó területen tett kezdeti lépéseit, megtudni, milyenek voltak a legkorábbi próbálkozások. Ezen az estén erre nyílik alkalmunk: a Müpa újévi koncertjein esztendőről esztendőre megszólaló Teremtés alkotójának hangversenytermi ritkaságként számon tartott első oratóriuma hangzik fel.

Humperdinck: Jancsi és Juliska / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ
13 Esemény

Egy történet, melyet mindenki nagyon jól ismer: a sötét erdőben a gonosz boszorkány mézeskalácsból épült házikóját ámulva néző két testvér, Jancsi és Juliska képe a Grimm-testvérek népszerű mesegyűjteményének köszönhetően sok-sok generáció közös emlékezetének részévé vált. A legsikeresebb német meseoperában, Humperdinck világszerte játszott művében azonban a hangsúlyok kissé áthelyeződnek, és a mesehősök új arcukat mutatják meg, miközben a történet természetesen itt is megnyugtató véget ér.

Jakub Józef Orliński és az il pomo d’oro / RÉGIZENE FESZTIVÁL
13 Esemény

Azt már megszoktuk, hogy a nagy tenorok, szopránok igazi megasztárok: olyan egyéniségek, akiknek minden mozdulatát lesi a rajongótábor. Pár évtizede a világhírű kontratenorok is felzárkóztak melléjük. Köztük ma már ugyanolyan idolok akadnak, mint hajdan a Carusók, Callasok idejében. Az ifjú lengyel férfialt is ilyen - s ez aligha meglepő, hiszen nemcsak csodásan énekel, de külseje is egy Apollóé (mellékesen jegyezzük meg: keresett divatmodell). Ráadásul az éneklés mellett a breaktáncnak is virtuóza…

James Newby / RISING STARS
13 Esemény

Német ütőhangszeres muzsikus és szintén német vonósnégyes után az Európai Hangversenytermek Szervezete által évente megrendezett sorozat idei második napjának délutánján angol bariton lép a Fesztivál Színház pódiumára. A fiatal művész otthonos Bach, Händel, Mozart világában, az operai és az oratorikus repertoárban egyaránt, nekünk azonban ezúttal német romantikus dalciklust énekel - és természetesen a Rising Stars-koncerteken elmaradhatatlan kortárs művet, amelynek szerzője honfitársa.

Jeremy Joseph és Gottlieb Wallisch / ORGONABÉRLET
13 Esemény

Az orgona és a zongora két billentyűs hangszer, Liszt Ferenc például mindkettőnek nagy formátumú játékosa volt. A legtöbb esetben azonban az orgonisták nem (vagy ritkán) zongoráznak, a zongoristák nem (vagy ritkán) orgonálnak - legalábbis hangversenyen. S ami még fontosabb: szökőévben egyszer működik együtt a két instrumentum egyazon zeneműben. Azonban, ahogy a mondás is tartja: „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak”. Ezúttal nem a végtelenben, hanem a Müpában, ahol egy estén hallhatjuk a két hangszert - külön-külön és egyszerre is.

Jess Gillam / RISING STARS
13 Esemény

A Rising Stars koncertek fontos vonása, hogy a pódiumra lépő művészek nem feltétlenül a leggyakrabban hallható szólóhangszerek muzsikusai: az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) korántsem csak zongoristákat, hegedűsöket, csellistákat kíván bemutatni: hallottunk már oboást, klarinétost, trombitást, hárfást, sőt harmonikást is. Most a szaxofonon a sor: a 19. században született hangszer nélkülözhetetlen a jazz világában, de olyan zeneszerzők is használták, mint Ravel vagy Kodály. Ezúttal ifjú brit virtuózát ismerhetjük meg.

Kodály Filharmonikusok Debrecen / FELFEDEZÉSEK
13 Esemény

Ezen a koncerten nem a műveket kell felfedeznünk, hiszen azok jól ismertek: Mozart egyik népszerű, gyakran törökösnek mondott hegedűversenye és minden idők legkedveltebb csellóversenye - no meg egy viharos érzelemvilágú romantikus szimfónia. Akikre ismerkedve rácsodálkozhatunk, azok a szólisták. Két sugárzó tehetségű huszonéves hölgy: egy lengyel hegedűművész és egy osztrák csellista. Mindketten számos nemzetközi sikert arattak és nagyhírű koncerttermek pódiumán muzsikáltak a Müpában esedékes magyarországi bemutatkozás előtt.

Ludovic Tézier és vendégei áriakoncertje / HANG-SZÁLAK
13 Esemény

Az operairodalom három lenyűgöző fejezete: a bécsi klasszika, a bel canto és a nagy formátumú, érett 19. század ¬¬Mozart, Donizetti, Verdi képviseletében - és a világhírű francia bariton, akihez honfitársa, a sokoldalú szoprán, valamint az ünnepelt mexikói tenor csatlakozik. Ellenállhatatlanul vonzó kínálat, melyet egy nagy tapasztalatú karmester, az operaműfaj avatott ismerője tesz teljessé a produkciók irányítójaként. Ez a hangverseny olyan estének ígérkezik, amely az operabarátok számára kihagyhatatlan.

Mahler Chamber Orchestra / vezényel: Daniele Gatti / ZENEKARI PÁHOLY
13 Esemény

Két fontos gondolat rejlik e nagyszerűnek ígérkező hangverseny hátterében: az egyik a nemzetközi együttműködés az európai zenekari életben, elsősorban az ifjúsági együttesek világában - ez a törekvés néhány évtizede jelentkezett, s azóta sok értéket teremtett. A másik az apparátus kérdése: az a tudás, amelyet a historikusok kezdtek terjeszteni, élükön Nikolaus Harnoncourt-ral, s amelynek lényege, hogy a nagy romantikusokat sem kell feltétlenül a legnagyobb előadói létszámmal megszólaltatni - a kevesebb gyakran több.

Michael Volle dalestje / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
13 Esemény

Az utóbbi években új színnel gazdagodott a Budapesti Wagner-napok eseménysorozata: a színpadi művek mellett dalestet is hallhatnak az érdeklődők, természetesen mindig olyan énekestől, aki pályafutásával és munkásságával kapcsolódik a Wagner-repertoárhoz; olyan műsorral, amely hasonlóképpen illik a nagy német zenés színpadi szerző életművéhez. A jeles német bariton, akit korábban a berlini Akademie für Alte Musik kíséretével, Bach-előadóként hallhatott a Müpa közönsége, most Wagner és kortársai dalaiból válogat.

Miskolci Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK Jegyvásárlás
13 Esemény

Fel kell-e fedeznünk Beethovent? Igen - valahányszor műveit újrahallgatjuk. Mert ő, mint a legnagyobbak valamennyien, kimeríthetetlen. Ilyenek művei is: a szenvedélyes III. Leonóra-nyitány, a szellemes-játékos C-dúr és az elmélyült-filozofikus G-dúr zongoraverseny. Ezen a koncerten azonban két sugárzó tehetségű ifjú szólistát is felfedezhet magának a közönség.

Olivier Latry és a phil Blech Wien / ORGONABÉRLET
13 Esemény

A zenehallgatók többsége ritkán gondol arra, hogy az orgona fúvós hangszer - pedig az, hiszen sípok szólaltatják meg hangjait, és számos olyan regisztere is akad, amely fa- és rézfúvósok hangját utánozza. Ha így van, akkor nagyon is kézenfekvő az a talán meglepőnek tűnő ötlet, amely szerint ezen a koncerten egymás társaságában lép fel egy nagynevű francia orgonaművész és egy világhírű rézfúvós együttes, amelynek tagjai neves bécsi zenekarokban játszanak - hiszen ez csak családi együttlét. Rokonok egymás közt.

Orchestre Philharmonique du Luxembourg / zongora: Seong-Jin Cho / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK
13 Esemény

Nem mindenki tartja számon: amit Luxemburgnak írunk, az egy ország, s amit Luxembourg-nak, az az ország fővárosa. A zenekar tehát, amely a Müpába érkezik, a Benelux állam fővárosát képviseli - de persze az országot is: imponáló nyitottságával, befogadó szellemével. A kiváló együttes vezető karmestere spanyol, koncertjük virtuóz ifjú szólistája dél-koreai, a műsor pedig, amelyet megszólaltatnak, csupa orosz kompozíció - háromból kettő hallgatásakor a történelem viharos vizeiben is megmártózhatunk.

Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET
13 Esemény

Mivel a koncert dátuma április 1., talán egy-két mulatságos anekdota is elhangzik ezen az estén. Miért is ne, hiszen a régóta népszerű Orgona-sztorik lényege, hogy történetmesélős koncerteken hozza közel a közönséghez a zenét. És melyik komoly szerzőről ne ismernénk derűs históriákat? César Franck például a fiatal Debussyt is tanította a párizsi Conservatoire-on. „Moduláljon, moduláljon!” - nógatta. „Miért tenném, ha jól érzem magam ebben a hangnemben?” - lázadozott a későbbi impresszionizmus ifjú zsenije.

Philharmonia Orchestra / vezényel: Esa-Pekka Salonen / ZENEKARI PÁHOLY
13 Esemény

Izgalmas történet: egy zenekaré, amelyet nem sokkal a második világháború után elsősorban azért hoztak létre, hogy lemezeken játsszon. Nem csoda, hiszen az alapító az EMI legendás producere. Aztán persze minden másképp történt: a zenekar koncerteken is a világ egyik leghíresebbjévé vált (nem kis részben első vezetője, Otto Klemperer jóvoltából). Aki pedig a Müpában vezényli, ma a világ egyik legjobbja - az újító szellemű finn dirigens és zeneszerző, a nagyhírű északi karmesteriskola jeles képviselője: Esa-Pekka Salonen.

Rácz Ödön és a Liszt Ferenc Kamarazenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagybőgőverseny? Az nyilván olyan, mint amikor egy elefánt balettezik! - gondolják némelyek, ha a legmélyebb vonóshangszer virtuozitásáról és könnyedségéről esik szó. Tévednek! Hallgassák csak meg a Bécsi Filharmonikusok megbecsült magyar tagját, aki nemcsak zenekari művészként éli életét, de szólistaként és kamaramuzsikusként is Európa-szerte koncertezik. Megtapasztalhatják, hogy a nagybőgő fürge futamokra képes, tud énekelni - és a sziporkázás is erényei közé tartozik, ha vérbeli virtuóz szólaltatja meg.

Rossini: Hamupipőke / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ
13 Esemény

Ki ne vágyna arra, hogy a legszebb mese valósággá váljon? A gőgös mostohatestvérei által szolgasorban tartott Hamupipőkének életkortól függetlenül mindenki egyformán drukkol, hogy annyi megpróbáltatás után végre révbe érjen az élete. A mesebeli Ramiro herceg és Angelina, vagyis az angyali Hamupipőke útjai a szükséges kitérők és zsákutcák után végre összekapcsolódnak, és az opera alcíme - A jóság diadala - is fényes értelmet kap. Mert végül mindenki bocsánatot nyer, még az is, aki nem érdemli meg.

Rossini: Tankréd - koncertszerű előadás / ZENÉS SZINPAD / SENIOROK ÉVADA
13 Esemény

Rossiniről a legtöbb operabarátnak A sevillai borbély humora jut eszébe, meg a Hamupipőke, amely szintén vígopera. És persze a nyitányok. Ha komoly műre gondolunk, a magasztos Tell Vilmost idézzük emlékezetünkbe. Itt az alkalom, hogy rácsodálkozzunk a zeneszerző első itáliai és nemzetközi sikerére, amelyet életművének egyik elkötelezett értője, Stendhal a zeneszerző legnagyobb remekművének tartott. Ez is komoly opera, ráadásul korai mű, amely ezúttal a legilletékesebbek: a pesarói Rossini Operafesztivál művészeinek előadásában szólal meg.

Ruszalka, a vízitündér / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogy miről álmodik egy tündérlány? Pontosan ugyanarról, amiről evilági társnői: arról, hogy egy szép napon eljön érte a daliás herceg, akinek a szíve csak érte dobog. Azonban nemcsak a valóságban, de a mesékben sem minden úgy történik, ahogy azt elképzeljük és megtervezzük. Ármány, féltékenység, cselszövés áll a fiatal szerelmesek útjába. Megrázó mese a néma, kitartó szerelemről, a másik emberért hozott önzetlen áldozatról és arról, milyen megfoghatatlan érzés két világ közé ragadni.

Schumann: Genovéva – félig szcenírozott előadás / ZENÉS SZÍNPAD
13 Esemény

Schumann: Genovéva – félig szcenírozott előadás / ZENÉS SZÍNPADA zeneszerzők nagy részét előbb-utóbb rabul ejti a zenés színház vonzereje. Vannak persze kivételek: Bach vagy Webern soha nem írt operát. És vannak olyanok, akik megostromolják a műfajt, megalkotják a maguk egy vagy több zenés színpadi művét, de a közönség nem fogadja el őket operaszerzőként. Schumann egyetlen operája szinte soha nem szólal meg. Ezért is kivételes lehetőség, hogy most hallhatjuk - és láthatjuk is - a művet: világklasszis zenekarral és kórussal, nemzetközi rangú énekeseket felvonultató szereposztással.

Szegedi Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK / SENIOROK ÉVADA
13 Esemény

Az orosz zene kincsesháza kimeríthetetlen. Ezen a hangversenyen három remekmű ad találkát egymásnak e ház legnagyobb büszkeségei közül: egy nyitány, egy csellóverseny és egy zongoraverseny. A két szólista igazi felfedezés: a huszonegy éves magyar csellista hangszerének új reménysége, a húszéves orosz zongoraművész nemkülönben. És persze, mint a Felfedezések sorozat sok más hangversenyén, ezúttal is alkalmunk nyílik rácsodálkozni a Budapesten kívül zajló zenekari műhelymunka kiemelkedő eredményeire.

Szilágyi Gyula és a Tenebrae Kórus / KARÁCSONYI ORGONAKONCERT / OROGNABÉRLET
13 Esemény

A karácsonyt közvetlenül megelőző napokban a szokottnál is szívesebben hallgatjuk az olyan előadóapparátusú és műfajú zenéket, amelyek kapcsolódnak az ünnep gondolatköréhez. Ilyenkor minden évben előkerülnek az időszak kantátái, és persze azok az oratorikus művek, amelyek a Megváltó születésének örömét hirdetik - de hasonlóképpen kedvez ez az időszak az orgonazenének és a kóruskompozícióknak. Ezen a hangversenyen a két utóbbi repertoárból hallhat gazdag válogatást a közönség.

Trumpetissimo - Trombitagála / KAMARAKINCSEK
13 Esemény

Emlékeznek a három tenor világszerte sikeres koncertjeire? A trombita hangja nem kevésbé fényes és szárnyaló, mint a tenoroké, ami pedig a hangszer magyar virtuózait illeti, jó néhányan közülük abszolút világklasszisok, akik a legnagyobb zenekarokkal, a leghíresebb koncerttermekben lépnek fel. Ezt a körülményt használja ki az est programja, melyben egy, két, négy, sőt hat (!) trombita is hallható lesz egyszerre, különféle versenyművekben és feldolgozásokban. Aki eljön, különleges zenei élményre számíthat!

Vanessa Porter / RISING STARS
13 Esemény

Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) által évente megrendezett Rising Stars sorozat olyan fiatal művészekre irányítja a figyelmet, akiket már nem kell „felfedezni”, hiszen sok figyelemreméltó eredményt értek el - a pályájukon való előrehaladás lendületét azonban érdemes tovább fokozni. A stuttgarti illetőségű ifjú ütőhangszeres művésznő a Duo Porter tagjaként és szólistaként egyaránt nagy sikereket ér el izgalmasan kísérletező műsoraival és zeneszemléletének elfogulatlan nyitottságával.

Várdai István és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK
13 Esemény

A koncertprogramok ma elfogadott műsorszerkesztési elvei a 20. század második felében alakultak ki, korábban szabadabb műsortervezési logika érvényesült. Szokás volt többtételes művekből egy-két tételt megszólaltatni, vagy egy többtételes mű közepébe ékelni egy másik kompozíció részleteit, hogy aztán az előbbi mű úgy folytatódjék, mintha mi sem történt volna. Beethoven korában izgalmas „kompozíciók” alakultak ki így. Wagner és Elgar zenéjét egymásba ékelve ez az est a hajdani gyakorlatot eleveníti fel.

Várdai István és vendégei / RÉGIZENE FESZTIVÁL
13 Esemény

A Régizene Fesztivál koncepciójának része, hogy hangversenyein nemcsak korabeli hangszereken játszó historikusok lépnek fel, de olyan nyitott szellemű modern hangszeres művészek is, akik jelentős elkötelezettséggel, a művek titkát kutatva fordulnak a barokk és bécsi klasszikus repertoár felé. Ilyen e koncert világklasszis csellistája is, az évad művésze, aki ezúttal egy négy évtizedes hagyományú historikus együttessel muzsikál, az est vendégszólistája pedig a Virtuózok televíziós versenyén nagy sikert aratott ifjú szoprán.

Várdai István és Víkingur Ólafsson / KAMARAKINCSEK
13 Esemény

Hányféle hangon szólalhat meg egy cselló? A kérdésre felelve elsőként legtöbben az emberi orgánumot említik, hiszen a hangszer tónusa önkéntelenül is egy kellemes bariton deklamációját idézi. És persze itt vannak a különféle stílusok: a barokk, a romantika, a 20. század modernebb és kevésbé modern művei - no meg a 21. század, amely szintén számít a hangszer lehetőségeire. Mindezekből ízelítőt kínál ez a hangverseny - és persze tanúi lehetünk két kiváló fiatal muzsikus együttműködésének a kamarazene jegyében.

Verdi: A lombardok – koncertszerű előadás / ZENÉS SZÍNPAD
13 Esemény

A keresztes hadjáratok története fontos téma volt az európai irodalom számára Tassótól Lessingig és Walter Scottig. Természetesen a romantikus opera sem maradt közömbös iránta: erről szól Verdi korai remeke, A lombardok az első keresztes hadjáratban. A mű izgalmas ritkaság, amely nem szerepel az operaházak törzsrepertoárján, ezért is érdemes meghallgatni - no meg azért, mert a Müpa koncertszerű előadása igazi sztárparádé, kiváló külföldi zenekarral és kórussal, világklasszis énekes szólistákkal.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok