URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ - METROPOLITAN OPERA LIVE IN HD 2018/2019

Április 16-án indul a jegyelővétel az új évad előadásaira!

2018. október 6. - 2019. május 12.

Helyszín: URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZ Díszterem

Az Aidával indul a Metropolitan Opera 2018-19-es Live in HD közvetítéseinek évada

A Metropolitan Opera díjnyertes sorozata, amely a világ számos mozijába élőben, nagy felbontásban juttatja el az operákat, immár 13. évadát kezdi meg október 6-án. Elsőként a nagyszabású Aidát láthatják a nézők Anna Netrebko főszereplésével. Az évad során tíz élő közvetítést élvezhetnek az operarajongók a Metropolitanből, szokás szerint a világ legjobb operaénekeseivel. Négy új bemutató lesz a sorozatban: a Sámson és Delila – a képen látható Elīna Garančával és Roberto Alagnával a címszerepekben –, a Marnie, a Traviata és az Adriana Lecouvreur. Az Aida és a négy új produkció mellett a közönség most először láthatja majd a mozikban Poulenc A kármeliták című XX. századi mesterművét, melynek karmestere Yannick Nézet-Séguin, a Met új zenei igazgatója lesz. Ezeken kívül még négy felújított előadással készül a Met: A Nyugat lányával, a Carmennel, Az ezred lányával és A walkürrel.

A jegyelővétel az évad közvetítéseire és ismétléseire 2018. április 16-án reggel 9 órakor indul a Jegy.hu-n!

A jegyár az előző évad árával azonos: 4100 Ft.
Továbbra is lehetőség van 3800 Ft-ért kedvezményes jegy vásárlására azoknak, akik az évad és/vagy a nyári válogatás legalább öt különböző előadására váltanak jegyet egyszerre.

 

Műsor:

2018. október 6. 19:00 - Giuseppe Verdi: Aida (felújított előadás, évadnyitó előadás)

Aida

Ismétlés: 2018. október 14. 18:00, 2018. december 28. 18:00, 2019. május 26. 18:00
Rendező: Sonja Frisell
Szereposztás: Aida (Anna Netrebko), Amneris (Anita Rachvelishvili), Radamès (Aleksandrs Antonenko), Amonasro (Quinn Kelsey), The King (Ryan Speedo Green)

Jegyvásárlás

 

 

2018. október 20. 19:00 - Camille Saint-Saëns: Sámson és Delila (új produkció, először HD-ben)

Sámson és Delila

Ismétlés: 2018. október 28. 18:00, 2018. november 18. 18:00
Rendező: Darko Tresnjak
Szereposztás: Samson (Roberto Alagna), Dalila (Elīna Garanča), High Priest (Laurent Naouri), Abimélech (Elchin Azizov), The Old Hebrew (Dmitry Belosselskiy)

Jegyvásárlás

 

2018. október 27. 19:00 - Giacomo Puccini: A Nyugat lánya (felújított előadás)

A Nyugat lánya

Ismétlés: 2018. november 4. 18:00, 2019. január 27. 18:00
Rendező: Giancarlo Del Monaco
Szereposztás: Minnie (Eva-Maria Westbroek), Dick Johnson (Jonas Kaufmann), Nick (Carlo Bosi), Jack Rance (Željko Lučić), Sonora (Michael Todd Simpson), Ashby (Matthew Rose), Jake Wallas (Oren Gradus)

Jegyvásárlás

 

2018. november 10. 19:00 - Nico Muhly: Marnie (MET-premier, először HD-ben)

Rendező: Michael Mayer
Szereposztás: Marnie (Isabel Leonard), Mrs. Rutland (Janis Kelly), Marnie’s Mother (Denyce Graves), Terry Rutland (Iestyn Davies), Mark Rutland (Christopher Maltman)

Jegyvásárlás

 

2018. december 15. 19:00 - Giuseppe Verdi: Traviata (új produkció)

Traviata

Ismétlés: 2019. január 6. 18:00, 2019. február 17. 18:00
Rendező: Michael Mayer
Szereposztás: Violetta Valéry (Diana Damrau), Alfredo Germont (Juan Diego Flórez), Giorgio Germont (Quinn Kelsey)

Jegyvásárlás

 

2019. január 12. 19:00 - Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur (új produkció, először HD-ben)

Adriana Lecouvreur

Ismétlés: 2019. január 20. 18:00
Rendező: Sir David McVicar
Szereposztás: Adriana Lecouvreur (Anna Netrebko), The Princess of Bouillon (Anita Rachvelishvili), Maurizio (Piotr Beczała), The Abbé (Carlo Bosi), Michonnet (Ambrogio Maestri), The Prince of Boullion (Maurizio Muraro)

Jegyvásárlás

 

2019. február 2. 19:00 - Georges Bizet: Carmen (felújított produkció)

Carmen

Ismétlés: 2019. február 10. 18:00, 2019. április 28. 18:00
Rendező: Sir Richard Eyre
Szereposztás: Carmen (Clémentine Margaine), Micaëla (Aleksandra Kurzak), Don José (Roberto Alagna), Escamillo (Alexander Vinogradov)

Jegyvásárlás

 

2019. március 2. 19:00 - Gaetano Donizetti: Az ezred lánya (felújított produkció)

Ismétlés: 2019. március 10. 18:00, 2019. április 21. 18:00
Rendező: Laurent Pelly
Szereposztás: Marie (Pretty Yende), Tonio (Javier Camarena), Marquise of Berkenfield (Stephanie Blythe), Sulpice (Maurizio Muraro)

Jegyvásárlás

 

2019. március 30. 17:00 - Richard Wagner: Walkür (felújított produkció)

Walkür

Ismétlés: 2019. április 7. 17:00, 2019. május 5. 17:00
Rendező: Robert Lepage
Szereposztás: Brünnhilde (Christine Goerke), Sieglinde (Eva-Maria Westbroek), Siegmund (Stuart Skelton), Fricka (Jamie Barton), Wotan (Greer Grimsley), Hunding (Günther Groissböck)

Jegyvásárlás

 

2019. május 11. 18:00 - Francis Poulenc: A kármeliták (felújított produkció, először HD-ben)

A kármeliták

Ismétlés: 2019. május 12. 18:00
Rendező: John Dexter
Szereposztás: Blanche de la Force (Isabel Leonard), Mme. Lidoine (Adrianne Pieczonka), Constance (Erin Morley), Mère Marie (Karen Cargill), First Prioress (Karita Mattila), Chevalier de la Force (David Portillo), Marquis de la Force (Dwayne Croft)

Jegyvásárlás

Az operák angol és magyar felirattal láthatók nézőink.

A The Met: Live in HD sorozatról

A Metropolitan Opera a The Met: Live in HD sorozatnak köszönhetően vált a világ legnagyobb alternatívtartalom-közvetítőjévé. Több mint 70 ország több mint 2200 mozijában vetítik az előadásait, így a világszerte elért nézők számát tekintve is egyedülálló művészeti intézmény. Amikor 2006-ban elkezdődtek az élő közvetítések, még kizárólag a Met kísérletezett azzal, hogy alternatív tartalmat juttasson el mozikba. A program azóta évről évre bővül, ez idáig több mint 24 millióan váltottak jegyet a Met élőben közvetített előadásaira. A közvetítéseket maguk a Met sztárjai vezetik: a szünetekben ők interjúvolják meg az előadás szereplőit, készítőit, ők vezetik körbe a nézőket a színfalak mögött.

A The Met: Live in HD sorozat vetítését az alapító szponzor, a The Neubauer Family Foundationnagylelkű támogatása teszi lehetővé. A digitalis adást a Bloomberg Philanthropies támogatja. 
Live in HD sorozattal kapcsolatos további információk a Metropolitan Opera oldalán  >> ITT << találhatók.

 

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom. Hozzájárulok