Program


Zsidó Kulturális Fesztivál 2019: Szirtes Edina Mókus koncert

Zsidó Kulturális Fesztivál 2019: Szirtes Edina Mókus koncert

Ezen a koncerten együttesével, a Szirtes Quintettel lép színpadra magyar költők ismert verseivel, amelyhez Mókus írta a zenét. Érzelmekkel mélyen átitatott estére számíthatunk örömről, bánatról, küzdelemről, és a mindent átfogó mélységes mély szeretetről, amelyhez a szavakat a magyar költők adják. Néha túláradóan őszinte, néha hihetetlenül pörgős és játékos, de minden pillanatában magával ragadó, igazi örömzene, amelynek előadásában kitűnő zenészkollégái segítik…  több...

Szirtes Edina már óvodás korában tudta, hogy zenész lesz, s valóban, sajátos zenei világával immár hosszú évek óta jelen van a kortárs magyar zenei életben. Első számú hangszere a hegedű, de több más hangszeren, így zongorán és brácsán is játszik. Mivel mindenki rácsodálkozik a nevére, eláruljuk, hogy a beceneve még 13 éves korában ragadt rajta a zeneművészetiben, ahol ő volt a legkisebb, ezért becézték Mókusnak. 1996-ban megnyerte a Pop-Rock fesztivált Papes Bélával, 2001-ben pedig az Országos Dalírók Fesztiválját a Hajnal együttessel.

Ezen a koncerten együttesével, a Szirtes Quintettel lép színpadra magyar költők ismert verseivel, amelyhez Mókus írta a zenét. Érzelmekkel mélyen átitatott estére számíthatunk örömről, bánatról, küzdelemről, és a mindent átfogó mélységes mély szeretetről, amelyhez a szavakat a magyar költők adják. Néha túláradóan őszinte, néha hihetetlenül pörgős és játékos, de minden pillanatában magával ragadó, igazi örömzene, amelynek előadásában kitűnő zenészkollégái segítik a zeneszerzőt.

 

A quintet tagjai:Csonka Gábor,Haraszti Krisztina,Hegyaljai-BorosZoltán,Kertész Endre,Szirtes Edina Mókus.

 

Jegyár: 4000 Ft

Kövessen minket!


Ajánló


IGAZÁBÓL KARÁCSONY - SZIMFONIKUS KONCERTSHOW

Papp László Budapest Sportaréna

A Budafoki Dohnányi Zenekar a tavalyi hagyományteremtő bevezetés után idén december 28-án is…

JAZZ+AZ koncert

Papp László Budapest Sportaréna

2000-2020: 20 YEARS CHALLENGE! - 20 év után az Arénában a JAZZ+AZ! Geszti…

Hamvai Kornél – Darvas Benedek – Varró Dániel VESZTEGZÁR A GRAND HOTELBEN zenés…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok