Program


Zseniális nőművészek – új témák és kifejezésmódok a képzőművészetben- Várkert Művészettörténeti Klub

Zseniális nőművészek – új témák és kifejezésmódok a képzőművészetben- Várkert Művészettörténeti Klub Szép

A Várkert Bazárban megvalósuló előadások társszervezője a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány. A programsorozat Konok Tamás festőművész életműve előtt tisztelegve, az ő emlékére jött létre.  more

Current events



A cím Linda Nochlin manifesztumszerű írására utal, amely kérdésként fogalmazza meg, miért is nincsenek (a hagyományosművészettörténetírásban) női nagymesterek, “zseniális” művészek, sőt jószerével alig vannak jelen a normatív kánonban. Az előadás túl azon, hogy kísérletet tesz a kérdés megválaszolására, beavat a feminizmus filozófiai rendszerébe, és igyekszik eloszlatni a tévhiteket. Számba veszi a szemléletmód változásait a generációs eltéréseken keresztül, illetve az új témákat, nézeteket és művészeti kifejezésmódokat főleg az amerikai modern és kortárs művészet példáin keresztül. Elemzi, hogy miért akadt fenn a vasfüggönyön ez a szemléletmód és miért maradt meg jóval a vasfüggöny lehullása után is Európa keleti felén a “zsenialitás” férfi privilégiumként, amikor másutt a világban a kortárs művészeti diskurzusból már maga a fogalom is kikopott. Közép-Kelet Európa jelentős női művészeinek bemutatása mellett olyan tágabb művészettörténeti kérdések leképeződése is megkerülhetetlen, hogy a régió művészei trendkövetők-e, vagy maguk is hozzájárultak a női nézőpontból, tapasztalatból született művészeti gyakorlathoz, továbbá, hogy tevékenységük hogyan viszonylik a más régiókban alkalmazott közelítésekhez, kifejezésmódokhoz; vagyis a centrum/periféria, lokális/globális kérdéskör is szóba kerül. Az elméleti alapvetések tisztása művek bemutatásán keresztül történik és azok megértésének hátteréül szolgálnak.

Előadó: Dr. András Edit művészettörténész, tudományos munkatárs, MTA BTK Művészettörténeti Kutatóintézet

Follow us!


Suggestions


Budai Vársétánkon felidézzük Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné karácsonyait, egyben születésnapjait. Hogyan telt az ünnep az uralkodói család körében…

Barangolás a Mágnásnegyedben Lenyűgözően érdekes történetek a budapesti Palotanegyedből! Rengeteg rejtett szépség, izgalmas történet vár ránk ez alkalommal is!

Ismerje meg a „legmagyarabb Habsburg” fél évszázados nádori tevékenységét és tragédiákkal teli családi életét! A Margitsziget fái, a Szépítő Bizottság,…

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Dear Customer,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept