program


Zempléni Fesztivál, Retro Symphonic Rock
5

Zempléni Fesztivál, Retro Symphonic Rock

A Budafoki Dohnányi Zenekar Wolf Kati, Homonnay Zsolt és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével a 60-as, 70-es, 80-as évek zenei világába, egy kis időutazásra invitálja a Zempléni Fesztivál közönségét.
 Læs mere

A legnevesebb magyar és külföldi előadók dalai és slágerei újszerű feldolgozásban, szimfonikus zenekari köntösben szólalnak meg. Nemcsak hangzásban, de látványban is visszarepülünk az időben, vetítéssel kiegészülve elevenedik fel az adott kor Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar vezetője elmondta: „Régi vágyam volt egy olyan koncert létrehozása, amelynek keretében azt a korabeli életérzést, a dalok sokszínűségét mutathatjuk meg a közönségnek, amit anno mi éreztünk e slágerek hallatán. Miután ezeket a régi pop és rock szerzeményeket újragondolva - szimfonikus zenekarral, szólistákkal, énekkarral - adjuk elő, igazi kihívás volt az áthangszerelés, melynek elkészítésében egy fiatal zeneszerző, Ott Rezső volt segítségünkre.”

A dalválogatás megfelelően reprezentálja az adott korszakot: van olyan sláger, ami önállóan szólal meg, ugyanakkor egy-egy együttes, illetve énekes dalaiból blokkokba szedett montázs áll össze. A koncert „története” a Beatlestől és a Táncdalfesztiváltól indul, majd az Illésen, az Omegán, az LGT-n és Koncz Zsuzsán keresztül haladunk az időben tovább, folyamatosan kitekintve a külföldi zenei élet meghatározó alakjaira és dalaira is. Felcsendülnek a kor emblematikus darabjai, többek között a New York, New York, a House of the rising sun vagy a Rock aruond the clock, de az ABBA-tól és a Queentől is elhangzanak a nagy slágerek. A történet egy igazi házibulival záródik, ahol együtt táncolhatunk majd a Hungária mindenki által ismert dallamaira.

Az este sztárvendégei, a két kiváló énekes, Wolf Kati és Homonnay Zsolt. Mindketten dolgoztak már a zenekarral, és nagy megtiszteltetésnek tartják, hogy ezeket a régi, nagy slágereket új „köntösben”, szimfonikus zenekari kísérettel ők énekelhetik először a nagyközönség előtt.

Budafoki Dohnányi Zenekar

Vezényel: Hollerung Gábor

Közreműködik:

Wolf Kati

Homonnay Zsolt

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Lovasi András Nagykoncert - Tűzijáték délben

UP Újpesti Rendezvénytér, Színházterem

30 év dalai más köntösben. Tizennyolc évvel az első szólóalbuma után, 2019 januárjában…

Don Carlos

Radnóti Miklós Színház

Történelmi kulisszák között, 1568-ban játszódik Schiller nagy klasszikusa, amelyben II. Fülöp spanyol király…

Egyetlen este alatt járhatsz lakótelepi fürdőszobában és illegális kaszinóban, találkozhatsz irigy kalózokkal és…

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept