program


VI. ORSZÁGOS SLAM POETRY BAJNOKSÁG

VI. ORSZÁGOS SLAM POETRY BAJNOKSÁG

VI. ORSZÁGOS SLAM POETRY BAJNOKSÁG – Döntő

 Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Søndag, 15. Oktober 2017 19:00

Itt a HATODIK országos Slam Poetry bajnokság! Eddig öt bajnokságon összesen három bajnokot avattunk, akik minden évben a legjobb 10 versenyző közé jutottak az esedékes Európa-Bajnokságokon.

Évről évre egyre keményebb a mezőny, egyre nagyobb kihívás már a döntőbe kerülés is. Vajon ki lesz a bajnok idén? A hagyományokhoz híven a döntőt egy három napos, maratoni előválogató előzte meg közel 160 indulóval, ahol a zsűri és a közönség kiválogatta azt a 24 főt, akik a tavalyi bajnok Basch Péter mellett idén a döntő mezőnyét alkotják. A bejutottak listája önmagáért beszél: rutinos ob versenyzők, többszörös slam klub dobogósok, országos team slam bajnok és friss újoncok állnak fel a Trafó színpadára.

A produkciókat idén is 5 fős zsűri értékeli: 3 előre felkért szakmai tag, továbbá két zsűritag a közönség soraiból. A zsűri elnöke Palkovits Nóra – Grund Színház színésze, mellette Babiczky Tibor – költő, újságíró – és Süveg Márk Saiid – slammer, rapper, kétszeres országos slam bajnok – lesznek a szakmai zsűri tagjai. Ők öten döntik el, hogy ki állhat fel a dobogóra, ki viszi idén haza a bajnoki trófeát. Emellett a zsűri egy különdíjast is választ, valamint a nézők szavazatai alapján kiosztásra kerül egy közönségdíj is.
 
A beatekért idén is az Amoeba zenekar felel, a látványért pedig a Kiégő Izzók. A házigazdák Mavrák Kata Hugee és Németh Péter Zeek lesznek. A 25 versenyző mellett vendégelőadók is a színpadra lépnek az est folyamán.
 
Konferansziék:
Mavrák Kata / Hugee
Németh Péter  / Zeek
 
Zene:
Amoeba
 
Látvány:
Kiégő Izzók

Aktuelt


zenés party két részben

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Vígszínház jegyelővét!

Vígszínház, Pesti Színház, Házi Színpad

Elindult a jegyértékesítés a Vígszínház 2024. júniusi előadásaira!

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six Szép

UP Újpesti Rendezvénytér

Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle rétegeinek…

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.