VÁRSZERENÁD

Josef Suk (1874–1935) a cseh zene legnagyobb alakja, Antonin Dvořák kedvenc tanítványaként írta be nevét a zenetörténetbe.

A  hegedűművészként, a világhírű Cseh Vonósnégyes tagjaként is megérdemelt hírnévnek örvendett Suk életművén magától értetődően erősen érződik mestere hatása. Talán legismertebb, manapság is gyakran felcsendülő alkotása 1892-ben írott Esz-dúr szerenádja vonószenekarra (op. 6), melyet egy évvel konzervatóriumi tanulmányai befejezése után komponált.

Brahms ajánlására (aki már Dvořákot is támogatta, s Suk tehetségét is nagyra tartotta) 1896-ban jelentette meg a Simrock zeneműkiadó cég. A bensőséges, áradó melódiákban túlcsordulóan gazdag nyitótételt követően játékos-elegáns, a Trióban népies ízeket kínáló tánc, majd álmodó, lírai lassú tétel következik. A művet tempós finálé csendíti ki, egy elgondolkodó, korál-jellegű második témával, mesteri  kontrapunktikus kidolgozással. Az 1945 szeptemberében Londonban született John Rutter életművét rendszerint a posztmodern jelzővel illeti a kritika.

A mindenekelőtt egyházzenéje révén ismert, karnagyként is világhírű mester az európai zene nagy hagyományait nagy fantáziával ötvözi a populáris zene elemeivel, jellegzetesen egyéni harmónia-, melódia- és ritmusvilágot teremtve kompozícióiban. A zenetörténeti múlthoz való kapcsolódását nem egy esetben szöveges és zenei idézetek felhasználásával is demonstrálja. Nincs ez másképpen az 1979-ben
keletkezett hat tételes Antik szvit esetében sem: az egyes tételek (Prelude, Ostinato, Aria, Waltz, Chanson, Rondeau) lefegyverző
kompozíciós tudással és igényességgel idézik fel régmúlt korok jellegzetes tételtípusait és táncait.