Program


Tokos együttes lemezbemutató koncert

Tokos együttes lemezbemutató koncert

Válaszúti és kalotaszegi muzsika, ahogy azt a fiatalok tudják.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. február 9. csütörtök, 20:00

A kolozsvári Tokos zenekar 2011 végén alakult öt Kolozsváron tanuló zeneakadémistából.

Kiemelkedő pont és elismerés volt a zenekar életében, mikor 2014-ben megnyerték a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató verseny hagngszeres szólisták és zenekarok kategóriájának fődíját. Ezt követően még több helyre eljutottak, és már az ország határain kívül is bemutathatták Erdély méltán híres népzenéjét.

A táncházakon és mulatságokon kívül az együttes célja olyan programokat, előadásokat létrehozni, melyek a téma iránt kevésbé érdeklődő közönséghez is el tudja juttatni a magyar népművészet értékeit.

A zenekar most egyik legfontosabb állomásához érkezett, öt éves munkájuk gyümölcsét, első zenei albumukat 2016-ban összeállították és rögzítették. A közel egy órás hanganyag a magyar népművészet leggazdagabb tájegységeinek muzsikáit gyűjti csokorba.

Legtöbbször Válaszútra és a kalotaszegi falvakba jártak, az ott tanult muzsikából állt össze repertoárjuk, ami hiánypótló is lehet, hiszen, ahogyan Szép Bálint fogalmazott nem biztos, hogy a Kárpát-medencében mindenki ismeri ennek a vidéknek a zenéjét. A Fonóban most új lemezük anyagát mutatják be.

Portelek László, a Muzsikás együttes tagja így nyilatkozott a lemezről:
„....Újabb vagány csapat zenekaraink sorában. Erdély, valamint szűkebb pátriájuk - Kolozsvár és környéke - népzenei hagyományainak hiteles tolmácsolói. Lendületes, vidám muzsikájukkal visznek zenei kirándulásra bennünket….”

Közreműködik- Berecz István - tánc

Jegyár: elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1200 Ft
 

Ajánlatunk


Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.

Zenés válóok két részben – magyar slágerekkel a ’60-as évektől napjainkig

Kövessen minket!


További ajánlataink


A Margitszigeti Színház a Nemzeti Összetartozás Napját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral ünnepli ez évben is. Közreműködik: Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész,…

De Profundis - Fülei Balázs zongoraestje

Zeneakadémia, Nagyterem

A Liszt Ferenc-, Artisjus és Junior Prima díjas zongoraművész, Fülei Balázs "De Profundis" koncertjén Chopin, Beethoven, Bartók, Messaiaen és Liszt…

Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!