Programm


Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ

Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ

Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.

Aktuelle Veranstaltungen





Talpuk alatt
Duna Táncműhely - Káva Kulturális Műhely - Nemzeti Táncszínház

Egy Torontó közeli kisváros Közösségi Házában augusztus 20-án rendezvényt szerveznek a helyi magyaroknak az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Erre az alkalomra a kanadai Rezeda Dance Company új műsorral készül. Tamás ,a csoport vezetője nehéz helyzetben van, mert több táncos is el akarja hagyni épp az együttest. Ebben az időszakban érkezik a csoportba Magyarországról Bálint, az ifjú koreográfus, táncpedagógus. Tamás, a csoport vezetője nagy örömmel fogadja, ám a kezdeti örömök után egyre több a konfliktus, mivel, Bálintnak egészen más elképzelései vannak az új előadással kapcsolatban. Két világ, két világfelfogás, a néptáncról és a hagyományról (a hagyomány megőrzéséről, továbbörökítéséről) való két ellentétes gondolkodás csap össze a történetben.  

A Nemzeti Táncszínház négy évvel ezelőtt megkezdett színházi nevelési munkájának újabb gyümölcse a Talpuk alatt című komplex táncszínházi nevelési előadás. A mostani művészeti és pedagógiai projekt együttműködő partnerei: Duna Táncműhely, Káva Kulturális Műhely. Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket. Játékunkban a hagyomány és innováció témakörét szeretnénk megvizsgálni; a két fogalom feszültségéről egymás mellett / egymás nélkül / egymással örök harcban levéséről szeretnénk közösen gondolkodni a fiatalokkal. A néptánc médium, segít a központi kérdés minél érzékletesebb, árnyaltabb, több érzékszervet bekapcsoló vizsgálatához, az identitás kérdéskörének körbejárásához.

Alkotók:
Író, dramaturg: Romankovics Edit
Zene: DJ Panda
Díszlet- és jelmeztervező: a másik Kiss Gabriella
Fény: Kálócz László
Játsszák és táncolják: Bori Viktor, Patonay Anita, Bódi Dávid, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kolumbán Norbert, Horváth Eszter, Fehértóy Zsanett, Szabó Tamás, Reszneki Virág, Kálócz László
Színházi nevelési konzulens: Takács Gábor
Rendező: Sereglei András
Koreográfus: Juhász Zsolt

Együttműködés: Az előadás a Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncegyüttes és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója.
Támogató: NKA Táncművészeti Kollégium, NKA, SÍN Kulturális Központ

Follow us!


Angebote


Spiró György: Szappanopera

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, Szentendrei Teátrum, 6SZÍN

Ki a zsidó? Mi az, hogy zsidó? Budapesten, egy Holokauszt-kárpótlási ügynök csönget be egy nőhöz. A darab olyan tabukat tör…

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Boris Eifman / ifj. Johann Strauss A PYGMALION-HATÁS Balett két felvonásban

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!