Take Brahms – 2. hangverseny: Vonósötösök

Vonósötösök

F-dúr Vonósötös Nr.1., Op. 88
G-dúr Vonósötös Nr.2., Op. 111

Mindkét vonósötös Mozart vonósötöseinek ötletére íródott, a szerző a vonósnégyes együttesét egy második brácsával egészíti ki.

Az F-dúr vonósötös 1882 tavaszán íródott Bad Ischlben. Bemutatója, Frankfurtban 1882 December 29-én volt egy kamarazenei esten. Brahms Clara Schumannak, írott levelében "egyik legszebb művének" nevezte a kvintettjét, és azt mondta Simrocknak:  "Soha nem volt ilyen szép munkám".

1889-1896 között nyolc nyáron keresztül Bad Ischlben komponál aminek eredménye a  G-dúr vonósötös is. Tanárának, Eduard Marxsennek, több barátjának és harcostársának – akkor is harc volt a művészet – elvesztése után ugyan 1890-ben Brahms elhatározta, megírja életműve záródarabját, az op.111-es G-dúr vonósötöst. Simrocknak írt levelében bejelentette, hogy a G-dúr vonósötös lesz az utolsó műve, amit ír. A műben azonban nem tükröződik a tragédiák utáni letargikus kedélyállapota. Éppen ellenkezőleg, a vonósötös olyannyira friss és alapvetően oldott hangvételű, hogy Brahms barátja, Max Kalbeck  zenekritikus a „Brahms a Praterben” melléknevet javasolta a műnek, amit a Praterben szívesen időző szerző örömmel el is fogadott. Ebből mára már csak a „Prater” maradt a mű "ragadványneveként", ha egyáltalán említik. Egyúttal a szerző legkozmopolitább műve, mely számos idiómát tartalmaz az olasztól a szláv nyelvig.

(Brahms alkotó fantáziája visszavonulási szándéka ellenére is töretlen maradt, így a G-dúr vonósötös mellett ekkoriban született a Klarinétötös, a két klarinét-zongora szonáta az 1891-ben írt a-moll trió Op.114  és számos zongoradarab. A kegyes történet szerint az idősödő mester alkotó kedvét az hozta vissza, hogy megismerkedett Richard Mühlfeld hegedűművésszel, s Mühlfeld Weber- és Mozart-játéka lenyűgözte Brahmsot.)

Eckhardt Violetta-hegedű
Jász Pál-hegedű
Sipos Gábor-brácsa
Máté Győző-brácsa
Szabó Péter-gordonka