Programm


"Szólt az ember"- Rendhagyó kötelező olvasmány

"Szólt az ember"- Rendhagyó kötelező olvasmány

Rendhagyó kötelező olvasmány
Jordán Tamás önéletrajzi könyvének bemutatója
„Szólt az ember…” – Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila estje

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: 2017. Januar 16. Montag, 18:00

„Szólt az ember…” – Jordán Tamás és Sebő Ferenc

18 óra

 

Harminc éve járják az országot “Szólt az ember…” című József Attila-estjükkel. Ez az előadás, mint ahogy Jordán Tamás a bevezetőjében szokta volt mondani, tulajdonképpen egy beszélgetés a hallgatóság és az előadók között – még akkor is párbeszéd, ha a közönség (feltételezhetően) nem mond semmit. Olyan ez, mint amikor az írott anyagban csak az egyik szereplő beszél, a másik szövege vagy hallgatása ki van pontozva. Ez azt jelenti, hogy a másik fél is részese a dialógusnak, csak éppen nem mond semmit, néma figyelme további gondolatok kifejtésére készteti a beszélőt. Így történik ez itt is. József Attila gondolatait tolmácsolják prózában és dalban az előadók olyan hangvétellel, mely szokatlan a pódiumon, itt nem “szavalásról” van szó, a többnyire halk, bensőséges tónus azt érzékelteti a nézővel, hogy személyesen őt szólították meg.

 

Közreműködik a Sebő-együttes:

 

Sebő Ferenc – ének, tekerőlant, gitár

 

Barvich Iván – tárogató, bolgár kaval, pánsíp, dvojnica, csellótambura, brácstambura

 

Perger László - prímtambura, bolgár tambura, gitár

 

 

 

Hátrametszés - Az életem tétre, helyre, befutóra - Jordán Tamás önéletrajzi könyvének bemutatója

19.30 óra

 

"Jordán Tamással idestova harmincnyolc éve járjuk az országot a Szólt az ember című József Attila-műsorunkkal. Minden előadás megráz, lenyűgöz. A közvetítők egy idő után feloldódnak a feladatban, s a közönség (velük együtt én is) megrendülten veszi észre, hogy már jó ideje nem Jordán Tamást hallgatja, hanem magát József Attilát. Minden előadáson megtörténik ez a csodás átváltozás, amely Jordán Tamás egyik legnagyobb művészi teljesítménye.

Tanúja voltam Tamás keservesen megszenvedett művészi útjának, amíg ezekig a magaslatokig eljutott. Ebben a könyvben beszámol arról a sok gátlásról, amelyet le kellett küzdenie, hogy színésszé váljon. Tamás épp annyira mérnökember, mint amilyen nagy játékmester, s mindamellett jó humorú (ez írásából is kiderül), emberszerető és tudatos előadóművész.
Nagy megtiszteltetésként ért, hogy engem kért fel könyve megírásának segítésére, szerkesztésére. Örömmel vállaltam el, mert történetének ismeretében bátran mondhatom, hogy az sokkal több, mint egy színész életének krónikája. Írása olyan bölcs élettapasztalatok gyűjteménye, amelyből mindannyian sokat meríthetünk, műszakiak, civilek és művészek egyaránt."

 

/Sebő Ferenc, a kötet szerkesztője/

 

A beszélgetést vezeti: Lévai Balázs

 

Vendég: Jordán Tamás

Unser Angebot


„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!”

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

A művész pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén és a jubileumi turnéja keretében dupla koncertet ad Budapesten!

Follow us!


Angebote


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

NYÁRI KÁROLY - NYÁRINDÍTÓ KONCERT

Budapest Kongresszusi Központ

Nyári Károly a koncerten a boldogság, az öröm és a szeretet életérzését fogja átadni a dalokon keresztül a közönségnek. A…

Mindenkivel megeshet – mármint ha nő, és elmúlt annyi...

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!