Program


Szalóki Ági karácsonyváró gyerekkoncertje (2018)

Szalóki Ági karácsonyváró gyerekkoncertje (2018)

Szalóki Ági – ének, Csókás Zsolt – gitár, Födő Sándor „Fodo” – ütőhangszerek, Kovács Zoltán – nagybőgő, Rácz Krisztián – gitár, Szalai Péter – tabla, Gere Miklós - hangosítás

Tavaly Szalóki Ági és zenésztársai nagysikerű, teltházas gyerekkoncert adtak a karácsonyi ünnepek előtt pár nappal. A koncertet követően a gyerekek nagy örömmel fogadták Ági ajándékát, az almát és ők is hoztak ajándékot Áginak. Kapott só gyurmából karácsonyfát; színes krétával festett képeket; gyöngyökből fűzött karkötőt, sok-sok verset és dalt, amit az Uránia Filmszínház előterében a gyerekek el is mondtak, el is énekeltek Áginak.

Idén is várunk benneteket szeretettel. Ági karácsonyváró koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás, a Cipity Lőrinc és a Gingalló című lemezek, illetve a Téli-nyári laboda dalaiból válogatja. Ezúttal is elhangzanak majd a kedvelt énekelt versek, többek között Erdős Virág, József Attila, Szabó Anna Kyoko, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor megzenésített művei, de elhangzik majd sok ismert karácsonyi gyerekdal is. Ági idén is készül majd meglepetéssel!

Kövessen minket!


Ajánló


A világ egyik legsokoldalúbb dalszerzője és énekese, Paul Anka július 17-én Budapesten ad…

Földvári Nyár Esték

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Színház, zene és tánc felejthetetlen panorámával: 4 este, 4 műfaj a Dunaföldvári Vár…

A világhírű regényt Szervét Tibor írta színpadra. Megindító történet Charlie Gordon csodálatos szellemi…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok