Program


Szabó Marcell zongoraest

Szabó Marcell zongoraest

„Többszörös külföldi és magyar zongoraverseny-győztes, Fischer Annie ösztöndíjas”

Szabó Marcell zongoraestje

Október 26-án folytatódik a komolyzenei koncertek sorozata. Most ismét egy nagyszerű fiatal művészt láthatnak először Gyulán. A többszörös nemzetközi és magyarországi zongoraverseny győztes, Fisher Annie ösztöndíjas Szabó Marcell lesz a vendégünk. Koncertjén Liszt, Bartók, Debussy, Rachmanyinov művei hangzanak el.
Szabó Marcell 1987-ben született, 1999-ben nyert felvételt a Zeneakadémia Előkésztő Tagozatára. Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György és Kemenes András tanítványaként 2012-ben szerezte meg. 2010/11-ben a Brüsszeli Királyi Zeneakadémia vendéghallgatója volt, jelenleg a Zeneakadémia harmadéves doktorandusza. Versenyeredményeinek sorából kiemelkedik a Nagoyai Zongoraverseny különdíja, valamint a 2014-es Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen szerzett győzelme. A tavalyi évben Madridból és Párizsból is rangos díjjal térhetett haza: harmadik helyezett lett a XXXIII. Nemzetközi Delia Steinberg zongoraversenyen, és I. díjat hozott el a XVI. Nemzetközi Île de France zongoraversenyről.
A fiatal zongoraművész minden bizonnyal sok örömet szerez játékával a gyulai zeneszerető közönségnek.

Műsor:

Rahmanyinov: 5 etűd op. 39
Debussy: Tükröződések a vízen
Bartók: Improvizációk magyar paraszt dalokra op.20
Liszt: Consolations – válogatás
Liszt: VI. Magyar rapszódia

Ajánló


Diótörő és Egérkirály - Családi musical

Papp László Budapest Sportaréna

Hoffmann varázslatos meséje alapján Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila írtak musicalt,…

Lindsey Stirling: Brave Enough

Papp László Budapest Sportaréna

A hegedű csodálatos hercegnője visszatér! Lindsey Stirling - a XXI. század egyik leginnovatívabb…

Boban és Marko Marković mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében:…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ