Stephanus bérlet 2016/217 IV/3

A hangverseny műsoráról

Gustav Mahler: II. (c-moll, Feltámadás) szimfónia

„Szerintem vitathatatlan, hogy az emberiség szellemi leltára gazdagodott általa. Mintha minden egy másik világból hangzana. Úgy vélem, senki sem lesz elég erős, hogy kivonja magát a hatása alól. Bunkóval veri fejbe az embert, hogy aztán angyalszárnyakon a legmagasabb magasságokba repítse.” – vélekedett saját művéről a komponista.

A rendkívüli tehetséggel megáldott Gustav Mahler (1860–1911) cseh-osztrák zeneszerző – Anton Bruckner tanítványa – karmesteri és operaigazgatói karrierje 20 éves korában kezdődött.

1889-ben már mint tapasztalt, híres és elismert szakember került Budapestre, és lett a Magyar Királyi Operaház vezető karnagya és művészeti igazgatója. Budapesten érte apja, anyja és testvére halálhíre, akikről az itt elkezdett II. (Feltámadás) szimfónia nyitótételével (Gyászünnep) emlékezett meg. A szimfónia meglehetősen vontatottan készült, a befejezés okozott a legtöbb gondot a szerzőnek. Egy levelében így írt Mahler: „Régóta hordoztam magamban azt a gondolatot, hogy az utolsó tételt kórussal zárom, de féltem, hogy Beethoven-utánzással fognak megvádolni. Ezidőtájra esett Bülow halála. Részt vettem a hamburgi gyászistentiszteleten. Elmémben forgattam szegény elhunyt emlékét és éppen abban a hangulatban voltam, amit születő szimfóniámban kifejezésre akartam juttatni. S ekkor az orgonán és énekkaron fölcsendült a Klopstock-korál: «Auferstehen! » Mintha villámcsapás ért volna! És egyszerre világos és érthető lett előttem minden! Ilyen villámra vár az alkotó művész – ez a gondolat «szent fogantatása»!”

Mire a mű elkészült, Mahler már – az ellene irányuló intrikák sora miatt – távozott Magyarországról. Ebben a korai, mintegy másfél óra időtartamú, 1894-ben keletkezett szimfóniában Mahler alkotói stílusjegyei már kiérlelten állnak rendelkezésre, itt teljesednek ki először.

A hatalmas zenekari apparátust alkalmazó műben (a lehető legnagyobb létszámú vonóskar mellett 4 fuvola, 4 pikoló, 4 oboa, 2 angolkürt, 5 klarinét, 4 fagott, kontrafagott, 10 kürt, 8 trombita, 4 harsona, tuba, 8 üstdob, kisdob, nagydob, cintányér, triangulum, harangjáték, harangok, 2 gong, virgács, 4 hárfa és orgona), szoprán és alt szólista, valamint nagy létszámú vegyeskar is szerepel. A zenekar egy része emelletta záró tételben a színfalak mögött – „távolból hangzóan” - játszik, és az apokalipszis négy trombitájának is „valahonnan az ellenkező irányból” kell szólnia. Fentiek egyébként meglehetősen be is határolják a mű előadási lehetőségeit.

1. Allegro maestoso. Mit durchaus ernstem und feierlichem Ausdruck

A mű monumentális első tétele szuggesztív gyászzene – itt hangzik fel először a gregorián Dies irae dallama, hogy majd a zárótételben ismét visszatérjen. T artalmát maga Mahler körvonalazta kiadatlan ismertetésében: „Egy szeretett embertársunk koporsója mellett állunk. Élete, küzdelmei, szenvedése és törekvései még egyszer utoljára elvonulnak szemünk előtt. És most ebben a komoly, mélységesen megrendítő pillanatban, amidőn a mindennapi élet zűrzavarai, lealacsonyításai mint hályog, lehullanak szemünkről, megszólal szívünk rettenetes, komoly szava, amit az élet forgatagában nem hallunk meg: Mi lesz most? Mi az élet – és mi a halál? Lesz-e életünknek folytatása? Mi más ez, mint szörnyű álom? Vagy van értelme életnek és halálnak?”

2. Andante moderato. Sehr gemächlich

A második tétel előtt – épp az előző súlyosságát feloldandó – a szerző legalább öt perc szünetet kívánt. A tétel egyszerű, áttetsző hangzású zene, alapja egy keringőszerű tánc, a Ländler.

3. In ruhig fliessender Bewegung

A harmadik tétel – bár Mahler nem nevezte scherzo-nak – valójában mégis az. Groteszk és kissé bizarr zene, melyben a szerző egy dalának zenekari anyaga csendül fel: A fiú csodakürtje ciklusból a Páduai Szent Antal prédikál a halaknak című.

4. Sehr feierlich, aber schlicht.

A tétel megállás nélkül, attacca követi az előzőt, és szintén a fent idézett ciklus, A fiú csodakürtje végéről „emel át” egy témát, az Urlicht (Ősfény) címűt, melyet altszóló tolmácsol, megragadóan egyszerű, közvetlen dallammal.

5. Im Tempo des Scherzo’s. Wild herausfahrend

A zárótétel is szünet nélkül kapcsolódik az előzőhöz, eleje az utolsó ítéletet festi. Megszólal a harsonakórus hívó szava, a sírok megnyílnak, a föld porából emberek kelnek ki: rettegés, kétségbeesés, bizonytalanság fog el mindenkit. Csak itt-ott bukkan fel a reménység hangja. Az ütőhangszerek borzalmas crescendója után megindul a feltámadottak végeláthatatlan sora. Az egyre halkuló trombitaharsogásba vidám, kedves madárcsicsergés vegyül. Ebből bátorságot merítve és Isten irgalmában bízva szólal meg a csodálatosan szép zárókórus, mely szólókkal megszakítva fölséges akkordokkal hirdeti az ember örök életre hivatottságát.