Program


Reflektor

Reflektor

Egy este, amikor az új impró-generáció, volt tanítványok veszik birtokba a Momentán színpadát.

Növekszik az ország impróuniverzuma, egykori tanítványok ma már saját csapataikban játszanak. A Reflektor alkalmával három társulat veszi be az Imprót, a Momentán bázisát, azzal a céllal, hogy játsszanak, meséljenek, megnevettessenek, elgondolkodtassanak, vagy bármit csináljanak, amihez kedvük van.  több...

Február 7-én a színpadon:

Egyszercsak:

Egyszercsak vége lett az Impróklubnak. Egyszercsak létrejöttünk, mert összetartott minket a közös szerelem: az impró. Egyszercsak rájöttünk, hogy mindannyian hiszünk abban, hogy amit a közös játék során létrehozunk, az Csak Egyszer történhet meg. Némi csavarral így lett a nevünk Egyszercsak. Szárnyat próbálgatunk, önállósodunk. Jelenleg kilencen vagyunk.

 

 

Impróka:

Az Impróka egy kísérletező kedvű és nyitott szellemiségű improvizációs műhely. Célunk, hogy folyamatosan képezzük magunkat, előadásokat hozzunk létre, tréningeket tartsunk magunknak és minden impró iránt érdeklődőnek. Ugyanis terjeszteni szeretnénk az improvizációt! Nemcsak mint előadóművészeti ágat, színházat, hanem mint olyan készségfejlesztésre alkalmas műfajt, ami a mindennapi életünket színesíti és formálja.

 

Spontán Alakulat:

Amikor először lementünk imprózni, akkor még nem sejtettük, hogy majd nem tudjuk abbahagyni. Ez egy alkalommal kezdődik, aztán egy évig jártunk minden héten, aztán önképződtünk, végül önállóan összeszerveződtünk. Az impró számunkra egy életszemlélet, egy függőség, viszont egyikünk sem akar róla leszokni, mert mindenkinek jót tesz. Igaz, nem spontán alakultunk, viszont az impró törvénye szerint, ami a színpadon történik, az bizony minden este spontán alakul.

Kövessen minket!


Ajánló


Juan Diego Flórez

Erkel Színház

Október 22-én egy felejthetetlennek ígérkező koncert várja az zenekedvelő közönséget az Erkel Színházban,…

Cesar Millan Live 2019

Papp László Budapest Sportaréna

A világhírű kutyapszichológus 2019-ben egy teljesen új, az „It’s All About Family” című…

100 éve halt meg Ady Endre (1877-1919), az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő alakja,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok