Program


P.O Funk Unit koncert

P.O Funk Unit koncert

A zenekar 2015 februárjában alakult (akkor még Jazzers néven).

Az első fellépésünket a veszprémi Ipari Szaközépiskola és Gimnázium Almamaterén ejtettük meg, amit a nagy sikerre való tekintettel követett, egy a veszprémi Petőfi Színházban megtartott gála. A zenekar 2016 elején egy kisebb átalakuláson ment keresztül, és most újult erővel dolgozunk, hogy egy, a saját számainkból álló műsort tudjunk vinni a színpadra, de egyelőre még feldolgozásokkal is találkoztok fellépéseink során. Az átalakulásnak köszönhetően 2016-ban először május 7-én léptünk fel Zircen, de azóta szerencsére sikerült "felpörgetnünk" magunk körül az eseményeket és egyre nagyobb összeszokottsággal, egyre távolabb jutunk el a székhelyünktől, Veszprémtől.

Bachstedter Regina - ének,
Thurzó Ágnes - ének,
Várszegi Júlia - tenor szaxofon,
Szabó Jonatán - alt szaxofon,
Bencze Ákos - trombita,
Türjei Géza - gitár,
Rompos Ádám - basszusgitár,
Kulics Ádám - dob,
Prei Gábor - billentyű,
Veres Koppány - menedzser

Ajánló


Diótörő és Egérkirály - Családi musical

Papp László Budapest Sportaréna

Hoffmann varázslatos meséje alapján Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila írtak musicalt,…

Lindsey Stirling: Brave Enough

Papp László Budapest Sportaréna

A hegedű csodálatos hercegnője visszatér! Lindsey Stirling - a XXI. század egyik leginnovatívabb…

Kovács Szilárd, aki 2013 óta a pécsi székesegyház zeneigazgató-orgonaművésze, sokoldalú muzsikus: zeneszerző, átiratokat…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ