Program


Párbeszéd Koncert - Eredics Salamon és Cserta Balázs

Párbeszéd Koncert - Eredics Salamon és Cserta Balázs

A koncertsorozat hatodik előadása

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. október 17. kedd, 19:00

Két kiváló muzsikus, különböző hangszerek, más-más élethelyzet, más-más zenei világ, a színpadon pedig megszületik, ami addig sehol sem volt hallható. A havi rendszerességgel megrendezendő koncertek mindegyike valódi zenei kuriózumnak ígérkezik, de a felálláson kívül összeköti az esteket egy zenei motívum is, amely Halmos Béla széki gyűjtésében található. Mégsem klasszikus népzenei koncertekre kell számítani, hiszen a felkért előadók között a zeneművészet majd minden ága képviselteti magát.

Az októberi koncert résztvevői: Eredics Salamon és Cserta Balázs

Eredics Salamon  hat éves korában kezdett furulyázni. Tagja a Söndörgő együttesnek, akikkel megfordult a világ számos koncerttermében és fesztiválján. Blockflötésként számos zenei verseny győztese, fellépett többek között Kocsis Zoltánnal, Kelemen Barnabással, a Budapesti Fesztiválzenekarral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. 2010-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán. 2011-ben Junior Prima díjban részesült.

Cserta Balázs jazz-szaxofon, népi-fúvós előadóművész és tanár. Különböző formációk tagjaként sokféle zenét játszik a népzenétől a klasszikus és világzenét át a jazzig.
A Hang-Szín-Tér Big-Band alapító tagjaként kezdett el szaxofonozni, játszik a Modern Art Orchestra, a Fabula Rasa, valamint a Galiba zenekarokban, ennek köszönhetően vehetett részt sok fesztiválon, különböző versenyeken. Session zenészként rengeteg művész mögött, zenekarban, színházi produkcióban, lemezfelvételen működött közre - Állami Népi Együttes, Duna Művészegyüttes, Budapest Jazz Orchestra, Zséda, Rúzsa Magdi…

A koncertsorozat az NKA Halmos Béla program támogatásával valósul meg.

Ajánlatunk


Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

Vannak nagy, mindenki által ismert klasszikus zenei mérföldkövek, amelyek egész kultúránkat meghatározzák. A Klasszik Rádió és a Danubia Zenekar közös, hagyományos tavaszi koncertjén ezúttal a legek, a legendák kapnak főszerepet.

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Kövess minket!


További ajánlataink


ATTRACTION Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon!

Szentpéteri Csilla & Band - Mojito koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merüljön el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten!

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!