Program


PÁRBAN PÁR – Mozart / Reicha - Képíró Bálint, Szőke Zoltán, Farkas Róbert F/3

PÁRBAN PÁR – Mozart / Reicha - Képíró Bálint, Szőke Zoltán, Farkas Róbert F/3

Mozart egyik legkedveltebb műve, a Kis éji zene című, vonószenekarra írott szerenád, valamint az 1779-ben Salzburgban komponált, sorrendben 33. szimfóniája fogják közre a kétkürtös versenyművet.

Aktuális előadások



Anton Reicha (1770-1836) Csehországban született, ugyanabban az évben, amikor Beethoven. Hosszú ideig élt Bécsben, Beethovennek jó barátja volt, később Párizsba költözött és ott halt meg. Kitűnő zeneszerző, hatalmas tudású tanár és zenetudós volt. Mozart egyik legkedveltebb műve, a Kis éji zene című, vonószenekarra írott szerenád, valamint az 1779-ben Salzburgban komponált, sorrendben 33. szimfóniája fogják közre a kétkürtös versenyművet.

Szőke Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészti Egyetemen szerzett kürtművészi diplomát, több nemzetközi versenyen nyert értékes díjat, a Magyar Állami Operaház zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar első kürtöse. Képíró Bálint a MÁV Szimfonikusok kürtművésze szintén több nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel és háromszor nyerte el a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat.

MŰSOR

Mozart: Szerenád (Kis éji zene), K. 525
Reicha: Versenymű két kürtre
Mozart: B-dúr szimfónia, K. 319

KÖZREMŰKÖDIK

Szőke Zoltán és Képíró Bálint - kürt

VEZÉNYEL

Farkas Róbert

 

Kövessen minket!


További ajánlataink


Aranykor: Requiem

Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház működésének míves hagyománya, hogy a mindenszentek–halottak napja ünnepkörben műsorra tűzi azt a gyászmisét, amelyet sokan egyenesen…

Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok