Program


NEMZETI VÁGTA A HŐSÖK TERÉN 2020

NEMZETI VÁGTA A HŐSÖK TERÉN 2020

2020. október 10-11-én immár 13. alkalommal rendezik meg a Hősök terén a Nemzeti Vágtát, a magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovas versenyt. Minden évben 72 lovas, az országos és határon túli előfutamok győztesei mérik össze tudásukat az egyedülálló pályán Budapest szívében.

Aktuális előadások




2020. október 10-11-én immár 13. alkalommal rendezik meg a Hősök terén a Nemzeti Vágtát, a magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovas versenyt. Minden évben 72 lovas, az országos és határon túli előfutamok győztesei mérik össze tudásukat az egyedülálló pályán Budapest szívében. A Nemzeti Vágta Európa legnagyobb amatőr lovas versenye, amelynek összdíjazása meghaladja a 11 millió forintot. A pályán a futamok között lovas ügyességi és hagyományőrző programok szórakoztatják a közönséget, így többek között magasugratók, fogatosok, trükklovasok, lovas íjászok és huszárok produkcióját élvezhetik a nézők a lelátókról. Az Andrássy út erre a hétvégére Vágta Korzóvá válik, ahol a versenyző települések, régiók, tájegységek mutatkoznak be.

Kövessen minket!


Ajánló


Fenyő Miklós a 60-as évektől a rock & roll elsőszámú, és utánozhatatlan hazai…

Molnár Ferenc Caramel koncertje zongorán közreműködik: Kardos Norbert

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye világhírű szólisták közreműködésével

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok