Program


Náray Erika vendége: Szinetár Miklós / JAZZRAJONGÓK

Náray Erika vendége: Szinetár Miklós / JAZZRAJONGÓK

Talán nem alaptalan a gyakran hallható kijelentés, hogy a művészet megfiatalít: a nyolcvanhat éves Szinetár Miklós ma is aktívan tevékenykedik a hazai színházi életben.  több...

Aktuális előadások



Pedig mintha már három ember pályáját is befutotta volna: Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. „Az opera iránti vonzalom adottság, amelynek semmi köze nincs bármiféle emberi értékességhez. Sok rendkívül intelligens, művelt ember van, aki nem tudja elviselni az operákat. Olyan ez, mint a tenger gyümölcsei” - mondta egy interjújában.
A decemberi Jazzrajongók-esten Náray Erika kideríti, hogy a zenés színházi műfajok mellett a jazz mely irányzataihoz, előadóihoz vonzódik Szinetár Miklós, és persze a bámulatosan színes pálya számos érdekes, meghökkentő vagy éppen könnyfakasztó mozzanatára is fény derül majd, finom italok és kiváló muzsika társaságában.

A nézőket, akik 18.00 órától érkezési sorrendben foglalhatják el helyüket, a Bohém Étterem üdvözlőitallal várja, a koncert előtt és után pedig vacsorázási lehetőséget biztosít számukra.

Kövess minket!


Ajánló


Ajándékozzon emlékeket karácsonyra!

Jegy.hu ajándékutalványok ünnepi alkalmakra!

Tanácstalan, hogy mivel szerezzen örömet szeretteinek? Itt a megoldás! Válassza a Jegy.hu AJÁNDÉKUTALVÁNY-t!

Az Amadinda és Presser Gábor hagyományos óévbúcsúztató–újévet köszöntő hangversenye. Vendég: Falusi Mariann

Vanessa-Mae az ikonikus szupersztár, napra pontosan 17 év után újra Magyarországon koncertezik! A…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok