Tytuł


MU Színház: Felnőttkorunk '89

MU Színház: Felnőttkorunk '89

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Sobota, 17 Listopada 2018 19:00

A Felnőttkorunk ’89 a MU Színház hatvanéves kor feletti civilekből álló közösségének vita színházi előadása, amely az 1989-90-ben Magyarországon lezajlott politikai, illetve társadalmi eseményeket vizsgálja. Az előadással és kísérőprogramjával célunk, hogy a rendszerváltás témáját körüljárva teret nyissunk a jelenkori Magyarországot is érintő kérdések produkció keretein túli megvitatására.

A vitaszínházi előadás fókuszában a 1989-90-es rendszerváltás eseményei állnak. A címmel egyszerre utalunk a magyar társadalom, demokratikus berendezkedésre váltásából következő szimbolikus felnőtté válására, valamint arra, hogy az eseményeket a hatvan év feletti civilekből álló közösségünk már felnőttként élte meg. A közösség tagjai aktív résztvevői, elszenvedői, haszonélvezői voltak a ’89 körüli eseményeknek.

A Gyerekkorunk ’56 előadással elindított múltfeldolgozó folyamat következő állomásaként azt vizsgáljuk, miként hatott résztvevő-nézőink és résztvevő-alkotóink életére a rendszerváltás, hogyan értékelték, érzékelték az átalakulás éveit és eseményeit a múltban, és hogyan gondolnak vissza rá napjainkban, milyen hatással van családjukra, környezetükre, és hogyan értékelik a mai magyar társadalom, politika és gazdaság helyzetét e történelmi esemény fényében.

Nasza oferta


Do Piero Barone, Ignazio Boschetto i Gianluca Ginoble stworzyli światowej sławy włoskie trio popowo-operowe, IL VOLO, przybywa do Budapesztu z niezapomnianym koncertem na scenie MVM DOME, aby 10 października 2024 roku oczarować węgierską publiczność.

..Némi EU-s támogatosítás, színház a záhníszben. Görbetükörerdő, disznógömb, telefonfül. Pár művészi vénával megáldott vendégmunkás, plusz egy talicska aprómajom. Vagyis lidérc. Lúdvérc. Osszátok be..

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

Follow us!


Proponujemy również


Spiró György: Szappanopera

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Ki a zsidó? Mi az, hogy zsidó? Budapesten, egy Holokauszt-kárpótlási ügynök csönget be egy nőhöz. A darab olyan tabukat tör…

TAP FACTORY TOUR 2024

Erkel Színház

Egy fergeteges, látványos, magával ragadó show... ez a Tap Factory! A Stomp és a Blue Man Group legjobb hagyományainak és…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.