program


Modern Art Orchestra koncert

Modern Art Orchestra koncert

Az immár tizedik éve működő Modern Art Orchestra a 2016/2017-es szezonban is, az együttes alapító gondolataihoz híven kívánja folytatni az alapvetően a korábbi évek mintájára szervezett és a visszajelzések alapján sikeres tevékenységét: a kortárs magyar klasszikus zene, a dzsesszmuzsika, és e két műfaj kapcsolatának bemutatását, népszerűsítését, valamint új zenekari darabok születésének inspirálását tűzve ki célul.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Søndag, 06. November 2016 19:00

A zenekar, alapítása óta kizárólag kortárs zenei repertoárral rendelkezik, amely esztendőről esztendőre növekszik, köszönhetően elsősorban a Modern Art Orchestra körül tevékenykedő szerzőknek, akik az együttes létezését is elegendő inspirációnak érzik a komponáláshoz. A kortárs zenei műhelyként működő együttes példa értékű tevékenységet folytat, hiszen fennállása óta már több mint huszonöt órányi olyan új kompozíció született meg, ami kifejezetten a Modern Art Orchestra számára íródott. Ez a minden túlzás nélkül rekordnak mondható adat nem csupán statisztika, de az együttes kiemelkedő alkotó- és inspiráló tevékenységét is kellőképpen illusztrálja.

Saját szervezésű hangversenyeken, fesztiválokon, kiemelt rendezvényeken és más fellépéseken túl, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több, párhuzamosan zajló, havi rendszerességű koncertsorozattal vagyunk jelen a magyar kortárs zenei életben.

Fontosnak tartjuk, hogy napjaink kiváló magyar zeneszerzői teret kaphassanak az érvényesüléshez, és a Modern Art Orchestra kiemelkedő tudású, elkötelezett zenészeinek tolmácsolásában kortárs szerzeményeik eljuthassanak az érdeklődő, koncertszerető közönséghez.

A Modern Art Orchestra tíz éves pályafutása alatt számos kiváló koncertet adhatott már a világ különböző pontjain, színpadain. Repertoárunkban fellelhetők a jazztörténelem nagyjainak remekművei, a magyarországi klasszikus és kortárs művek legjobbjai.

 A gödöllői koncert során a zenekar tehetséges zeneszerzőinek műveiből készülünk egy csodálatos válogatással, mely méltón mutatja be zenekarunk munkásságát. 

Aktuelt


A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők.

zenés vígjáték

Follow us!


PÅ PLAKATEN


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

Ments meg, szerelem! Szép

Városmajori Szabadtéri Színpad

Nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.