Program


Miskolc Dixieland Band

Miskolc Dixieland Band

Együttesünk 1990 szeptemberében alakult. Első fesztiválkoncertünket az 1991 júniusi Diósgyőri Dixieland Fesztiválon játszhattuk le. A legtöbb hazai dixieland és jazz muzsikussal volt lehetőségünk együtt koncertezni klubbjainkban és más koncerteken.  Bővebben

1998-ben koncertturnét tarthattunk Louis Armstrong egykori egyetlen magyar származású klarinétosával, Joe Murányival Miskolcon és Borsod Megyében. Jósvafőn 1993-óta folyamatosan megrendezett fesztiválunkon szinte minden magyar zenekar járt és vendégül láttunk szlovák és amerikai zenészeket is. A magyarországi jelentősebb fesztiválokon jártunk már, kiemelve Salgótarjánt ahol 1995 óta minden évben jelen vagyunk.

Első külföldi turnéinkat 1994-ben játszottunk, Dániában a Maribói és Silkeborgi Dixieland Fesztiválon. Németországban a Stuttgart mellet lévő Esslingen Város ünnepének egyetlen magyar vendékei voltunk 1997-től.
2003-ban és 2004 ben részt vettünk Anglia legnagyobb dixieland fesztiválján Birmingham-ben, ahol alkalmunk volt együtt játszani Val Viseman-nel aki Anglia egyik legelismertebb jazz énekesnője. 2005. májusában Spanyolországban, a Marbellai Dixieland Fesztiválon járva a zenekar méltó szakmai elismerést kapott.
Ez év májusában ismét koncertezhettünk Spanyolországnak ezen a csodás részén, zenekarunk olyan világsztárokkal szerepelhetett azonos helyszínen mint pl. Arturo Sandoval jazz-trombitás. 2007 júniusában Franciaországban, Párizsban a Rueli Malmaison-i Euro Jazz Fesztiválon képviselhettük hazánkat az EU tagországaiból érkezett együttesek között.

Zenekarunk 2005. év novemberében megkapta a Miskolci Gyémántok Díjat valamint 2005. év Múzsa Díját ez év januárjában vehette át. Az együttes 2006 őszén a Borsod -Abaúj -Zemplén Megyei Príma díj "magyar zeneművészet" kategóriájának közönségdíjasa!

Balla Miklós - Klarinét, zenekarvezető
Bundzik István - Zongora
Gazdus István - Banjo, gitár
Kacsenyák Gábor - Dob
Négyesi Dániel - Harsona
Szeghő Zsolt - Bőgő
Várkoly Imre - Trombita

Kövess minket!


Ajánló


QUEEN + ADAM LAMBERT

Papp László Budapest Sportaréna

A Queen+Adam Lambert a 2017-es európai turnéjuk során idén november 4-én Magyarországon is…

Agota Kristof: Az analfabéta

Rózsavölgyi Szalon

A magyar származású, francia nyelven alkotó, Kossuth-díjas írónő Kristóf Ágota monológdrámát Falusi Mariann…

Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI Zenéjét szerezte: Georg Riedel Fordította: Tótfalusi István

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ