Program


Mesterek és tanítványok – Tokos zenekar

Mesterek és tanítványok – Tokos zenekar

Hamarosan érkezik hozzánk a Tokos zenekar! Március 8-án 19 órától mestereikkel, többek között Kodoba Florin és Varga István Kiscsipás prímásokkal lépnek színpadra, és bemutatkoznak tanítványaik is.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. március 8. péntek, 19:00

A 2010-es évek elején második virágkorát élő kolozsvári táncházmozgalom hatására öt kolozsvári zeneakadémiai hallgató zenekart alapított. Céljuk elsősorban a helyi diákság szórakoztatása volt, főként táncházakban és kocsmákban, kávézókban léptek fel. Később a Kolozsvár környéki magyarlakta falvakba kaptak felkérést bálokba, mulatságokba és egyéb eseményekre. Az iskolai zenei képzés mellett egy erős népzene- és néptánckultúrát örököltek, ki-ki a maga származási helyéről (Kalotaszeg, Erdővidék, Háromszék), illetve a táncházmozgalomból, amibe kis túlzással beleszülettek. 2012 februárjában vette fel a zenekar a Tokos nevet. 2014 jelentette a nagy fordulópontot a zenekar életében, amikor jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőre, amit saját kategóriájukban meg is nyertek. 2017 februárjában bemutatták a „Hallgassátok meg, magyarim” című első nagylemezüket a Kolozsvári Magyar Operában.

 

Közreműködik:

 

Tokos zenekar

 

Tókos Csongor Attila - hegedű

 

Vajas Albert - hegedű

 

Szép Gyula Bálint - brácsa, hegedű

 

Gergely Elek- harmonika, nagybőgő

 

Toth Adorján Márton - nagybőgő, brácsa

 

Mesterek:

 

Porteleki László , Kodoba Florin, Radák Mihály, Varga István Kiscsipás, id. Tóni Rudolf

 

Tanítványok:

Kónya Előd, Kaszabián Kamilla, Ludusan Gabriella, Szöllősi Zsófia, Sajter Zsolt

Ajánlatunk


A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza a budapesti közönség elé.

Budapest, 2024. október 10. – A Piero Barone, Ignazio Boschetto és Gianluca Ginoble alkotta világhírű olasz pop-opera trió, az IL VOLO, egy felejthetetlen koncerttel tér vissza Budapestre, hogy elvarázsolja a magyar közönséget az MVM Dome színpadán, 2024.10.10-én.

Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért ANYÁM ORRA a címe!

Kövessen minket!


További ajánlataink


Süsü, a sárkány kalandjai

Vidám Színpad

Süsü, a kedves egyfejű sárkány elmenekül családjától, mert apja kitagadta. Miután örök barátságot köt a királyfival, új otthonra talál a…

WellHello 10 Aréna Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Immár tíz éve, hogy a Wellhello először kérdezte meg, hány szerelmet bír még el a rakpart, és ezzel be is…

Zenés válóok két részben – magyar slágerekkel a ’60-as évektől napjainkig

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!