Lámpafény Harcsa Veronika koncertje
Harcsa Veronika koncertje
/huszadik századi magyar költők megzenésített verseivel/
Harcsa Veronika koncertje
/huszadik századi magyar költők megzenésített verseivel/
Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Az oldalon elérhető utolsó előadás dátuma: 2012. november 19. hétfő, 19:00
Harcsa Veronika három-négy éve szinte a semmiből tűnt fel a magyar jazzéletben, és anélkül, hogy befutott zenésztársak „hátszelét” keresné vagy klikkekhez csatlakozna, saját erőből sikerült jelenséggé válnia. Felhívta magára a figyelmet a Budapest Fringe Fesztiválon, és a Művészetek Palotájának 2008-as, első Jazz Showcase tehetségbörzéjén a nemzetközi szakma körében is ő keltette talán a legnagyobb érdeklődést. Első saját zenekara, a Harcsa Veronika Quartet meredek ívű pályáját jellemzi, hogy 2008-ban megjelent első lemezét elképesztő siker övezte Japánban, melynek berobbanását sikeres távol-keleti koncertturnék egész sora követte. Itthon a You Don’t Know It’s You című CD-jének nyitó szerzeménye, a Too Early volt a rádiók egyik slágere.
A Harcsa Veronika Quartet – mely jelenleg különös módon öt tagot számlál – negyedik lemezének ősbemutatójára a Jazztavasz fesztivál keretében került sor. Veronika saját dalainak különlegessége, hogy 20. századi és kortárs magyar költők versei adják szövegüket és ihletforrásukat egyaránt; így válik valóra Harcsa Veronika régi vágya, hogy végre magyar nyelven énekeljen rajongóinak. A koncert során Lackfi János szerkesztésében a magyar irodalom modern klasszikusainak válogatott írásai hangzanak el Kulka János előadásában.
Mozart csillapíthatatlanul szerelmes volt az életbe. Jöhetett minden, ami „bűnös”: bor, kártya, biliárd. Szenvedélye a zenei ornamentikákban is kifejeződött: burjánzó acciaccaturák, trillák, mások által nem próbált kadenciák, kromatikus futamok. De vágyakozásának legfőbb tárgyai mégiscsak a nők voltak. Remekművei közül nem egyet ajánlott kifejezetten egyik vagy másik szerelmének, akik örök életűvé váltak a hozzájuk írt koncert- és operaáriákban.
A Szépség és a Szörnyeteg a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséje, az első olyan animációs film, amelyet Oscar-díjra jelöltek a Legjobb film kategóriájában, és öt Grammy-díjat is kapott.
„Molnár Ferenc klasszikusa, A Pál utcai fiúk talán az egyetlen olyan kötelező olvasmányunk, amellyel a lehető legjobb időben találkozunk az iskolában. Alapkérdései kophatatlanok. Nem lehet elégszer a becsületről, a hovatartozásról, a barátságról, az áldozatkészségről vagy az árulásról beszélni – s ez a mű talán a legérzékenyebben, legszebben teszi ezt. A Nyíregyházán is látható legfrissebb adaptáció még eggyel emeli a szintet az olvasmányhoz képest.
Csak néhány alkalom maradt, hogy belépj a Walk My World immerzív univerzumába. Fedezd fel titkait, mielőtt végleg bezárulnak a kapuk.
A legendás szaxofonos, a spirituális jazz megalkotója, John Coltrane előtt tiszteleg a zenész születésének 100. évfordulójára összeállt alkalmi supergroup.
Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!