Program


Lajkó Félix–Székesfehérvári Balett Színház: Tisztaszoba

Lajkó Félix–Székesfehérvári Balett Színház: Tisztaszoba

A tisztaszoba a vidéki, falusi otthonok díszesen berendezett helyisége, melyet állandóan tisztán tartanak, és elsősorban nagyra becsült vendégek fogadására tartanak fenn. A Székesfehérvári Balett Színház előadásában azonban a ház e különleges státuszú helyisége elsősorban metaforaként, szimbólumként játszik központi szerepet.

Aktuális előadások




Olyan „helyet” jelöl, amely lelkünk féltett titkait őrzi. Emlékek, gondolatok, érzések archívuma, amelyeket csak tudatunk mélye őriz, és amelyek egy katartikus esemény hatására újraélednek és formát öltenek. A tisztaszobában – azaz egy ember lelkében – sokféle dolog történik, melyeket az előadás álomszerű képek szövedékeként jelenít meg, az atmoszféra megteremtésében pedig döntő szerepet játszik Lajkó Félix zenéje, melyben a népi kultúra gazdag tradíciója új köntösben tűnik fel.

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Székesfehérvári Balett Színházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Előadó:
a Székesfehérvári Balett Színház társulata

Alkotók:
zene Lajkó Félix
jelmez Herman Anett
díszlet, fény Yaron Abulafia
produkciós vezető Cselle Bence
a koreográfus munkatársa Cristina Porres Mormeneo
koreográfus, rendező Egerházi Attila 

Rendező: Müpa

Kövess minket!


További ajánlataink


Flódni improszínház X Kiscelli | Múzeum - vicces várostörténet

Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum

A különleges estén a Kiscelli Múzeum őrizte titkok kapcsán négy csodálatos színész improvizál, élükön Novák Péterrel, a fergeteges észjárású játékvezetővel.…

Hirdetés

A 9-es szám alatt Szép

Thália Színház

Két megkopott hírű humorista egy különös színházban készül nagy visszatérésére. A hely azonban baljós hírű: a legenda szerint egy színésznő…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!