Program


KUCOK

KUCOK

Kucok – játssz velünk mesét

Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes, a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. április 6. szombat, 17:00

Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói.

„A Kucok ugyanis jó. Sőt, nagyon jó, olyannyira, hogy elhatároztam, az idei összes többi előadásra (szám szerint 3, úgyhogy bele kell húznom!) mindre veszek jegyet. (…) A klasszikus magyar gyerekelőadások stílusát és világát félretéve nemzetközi színvonalú, profi előadást láthattunk, amelynek egy perce sem volt unalmas vagy gagyi.” (Kuszkó Judit, Index – Dívány.hu)

„Barátságos jelmezekbe bújtatott, a gyerekekre odafigyelő játszótársak, valódi hangszerek, eleven zenészek, emberi hangok és emberi léptékek. A közös cselekvés, az együttlét öröme határozza meg az előadás hangulatát. Fontos lenne, hogy minél több családban, óvodában, de még az elemi iskolában is érezhető legyen a kucok melege.” (Szilágyi Zsuzsa, Revizor)

interaktív meseszínház 3-7 éveseknek

Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Gőz István, Huzella Júlia, Kántor Kata, Szabó Réka, Szász Dániel
Zenészek: Ágoston Béla, Rubik Ernő Zoltán
Jelmez: Andrea Haamer
Szöveg: Peer Krisztián
Hang és fény: Szabon Balázs
Külön köszönet: Szirtes Attila

www.tunetegyuttes.hu
www.facebook.com/thesymptoms

Ajánlatunk


Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

A legnagyobb slágerek Geszti Péter (és bolygónk) meghatározó korszakaiból, Rap+Az, zene+stand up, vidám időutazás, meglepő fordulatok, korszakos vendégek, és egyedülálló AI látványosság!

19:00 Kapunyitás 20:00 Beton.Hofi 22:00 Krúbi Beton.Hofi Rap Artist Krúbi háromszoros Fonogram-díjas énekes, rapper, zeneszerző, szövegíró. Első dalában, a 2017 nyár elején megjelent PestiEst-ben csak úgy sorjáznak a tabutémák, ám a kifejezetten harcos kiállása, a teljesen újszerű rímképlet és a hitelesség azonnal feltűnést keltett. A bemutatkozó nagylemezén (Nehézlábérzés, 2018) Krúbi teljes fegyverzetében jelenik meg: erőteljes politizálás, szexualitás, celebek bírálata, tabudöntögető témák. A 2019-es Zárolás feloldva EP dalait a gyors befutás hátulütői, az agresszíven nyomuló rajongók, a tolakodó nők, az eredményt váró menedzserek népesítik be. A korábbinál egységesebb, komorabb hangvételű második album után 2020 augusztusától Krúbi szívizomgyulladás miatt csaknem tíz hónapig nem állt színpadra, de 2021 nyarán újra nagy sikerrel zenélt. A betegségéről szóló csaknem kilenc perces Szív című dal hamar népszerű lett. Legutóbbi, III. Krúbi című albumát éppen 29. születésnapján, 2023. november 17-én dobta piacra, többek között a Ganxsta Zolee tehet mindenről című szerzeménnyel. A korong dalait 2024 januárjában a Papp László Sportarénában tartott nagyszabású koncertjén hallgathatták meg élőben a rajongói. Beton.Hofi szabályosan berobbant a hazai újhullámos hiphop világába. A 2021 júniusában megjelent első, ‘comic sins’ c. mixtape óriási kritikai és közönség sikert aratott, a 2022-ben kiadott ‘Playbánia’ megjelenését követően, pedig egyértelművé vált, hogy Beton.Hofi az elkövetkezendő évek meghatározó könnyűzenei előadója lesz. Egyedi hangzásvilágával, (ön)reflektív dalszövegeivel, hipnotikus színpadi jelenlétével, humorával és lelkes, magukat ‘Citromale Gang’ néven aposztrofáló rajongói bázisával gyorsan, mindössze 2 év alatt bebiztosította helyét a klubok és fesztiválok nagyszínpadain, hogy aztán 2023-ban már a telt-házas Budapest Parkban lépjen fel. 2022-ben a ‘comic sins’-ért, 2023-ban pedig a Playbánia albumért Fonogram díjat nyert az év hazai rap vagy hip-hop albuma/ hangfelvétele kategóriában, Hundred Sins-el közös Bagira c. dala, pedig a 3. legtöbbet játszott magyar dal lett valaha Spotifyon. A trilógiát záró “0” c. 20 dalos lemeze 2024 tavaszán jelent meg. A lemezt áprilisban, első “aréna showján” az MVM Dome-ban mutatja be. Super Early Bird: 6500 Ft (korlátozott darabszámban) Early Bird: 7500 Ft (korlátozott darabszámban) Standard: 8500 Ft VIP: 12000 Ft (korlátozott darabszámban) VIP jegy tartalma: gyors belépés a VIP bejáraton keresztül, a koncertet közvetlenül a színpad előtt egy elkülönített nézőtéri helyről élvezheted, egyedi VIP pass és karszalag, welcome drink

Kövess minket!


További ajánlataink


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

Szentpéteri Csilla & Band - Mojito koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merüljön el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten!

Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!