Program


Kálmán Eszter: A TÓ

Kálmán Eszter: A TÓ

Báb és test, bábos és táncos versengenek egymással, vagy épp alkotnak egységet, mígnem eltűnnek a határok élő és élettelen között. Küzdenek egymással, keresik egymást, játszanak és átváltoznak egy tükörsima felületen, amelyet bármelyik pillanatban felkavarhat egy hívatlan harmadik…  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Tuesday, March 19 2019 7:00PM

Kálmán Eszter látványtervező Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal használta fel A hattyúk tava motívumait egy asszociatív, a színházi eszközöket kreatívan vegyítő előadásban.

Kálmán Eszter A hamupipőke című előadásával mutatkozott be először rendezőként a hazai közönség előtt. Ebben a produkcióban nem volt egyetlen élő szereplő sem, a tárgyakkal viszont olyan világot teremtett, amelyben fel sem merült az emberi jelenlét hiánya. A fiatal látványtervező azóta több saját produkcióval is szerepelt már a Trafóban, mindegyik előadását olyan vizualitás jellemezte, amellyel ritkán találkozunk színházi közegben. A Justine-ben képregény és film eszközeivel és hatásaival dolgozott, az  N mint Nosferatuban pedig olyan egyszerű tárgyak animálásával, mint egy lufi, egy fekete köpeny vagy egy papírdoboz-város teremtett sejtelmes világot.

A tó szintén erős vizualitást ígér, de a rendező ismét új eszközökhöz folyamodik. Ezúttal mind a díszletet, mind a kellékeket a táncos és a bábos határozzák meg, a körülöttük levő világot egymáshoz való viszonyuk alakítja. A hattyú és az őt kereső herceg figurája folyamatosan cserélődik a szereplők között, de hattyúvá válhat egy kéz, egy törölköző vagy akár egy eldobott zsebkendő is. A hattyúk tava mesei motívumait felhasználó előadás a báb, a tánc, a test, a tárgy, a változás és átváltozás színpadi lehetőségeivel játszva, egy asszociatív képeskönyv lapozgatására invitálja a nézőket.
Az előadók komoly mesterségbeli tudásukkal hívják fel a figyelmet a tánc- és a bábművészet különbségeire, vagy épp kapcsolódásaira.  Mindeközben persze kiaknázzák a helyzetkomikumban rejlő lehetőségeket, humoros, játékos formában is szólnak a témáról.

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Alkotók: Dányi Viktória, Bercsényi Péter

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin
Látvány: Kálmán Eszter
Jelmez:: Juhász Dóra
Fény: Éltető András
Hang: Rembeczki János
Zene: Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán
Munkatárs: Fazekas Anna
Rendező: Kálmán Eszter

 

 

 

 

 

Our offer


After earning tremendous critical and popular acclaim at last year's Edinburgh Fringe Festival, IMA is returning to Müpa Budapest, again playing in a tent set up next to the building.

It is probably impossible to summarize this miraculous story of Mowgli, Bagheera who escaped from the cage of the human society, the wise Baloo, the mysterious Kaa or the vengeful Shere Khan. The Jungle Book is about birth and death, solitude and partnership, about the magic of youth – so everything which can happen with a kid who had grown up with wolves.

Follow us!


Suggestions


Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six Szép

UP Újpesti Rendezvénytér

Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle rétegeinek…

Nemanja Radulović & Double Sens - világhírű hegedűművész koncertje Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Világraszóló népszerűségét minden sablont és konvenciót mellőző eredeti egyéniségének köszönheti. A világhírű hegedűművész bátor művészi szabadsággal szólaltatja meg a műsorára…

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.