Program


JAZZ + AZ

JAZZ + AZ

A Jazz+Az a magyar popzene egyik rövid életű, ám annál sikeresebb formációja. Összesen két albumuk és egy remixlemezük jelent meg. Sikereik csúcsán, 2000-ben bejelentették a feloszlásukat, 2020-ban azonban visszatértek. A VeszprémFesten most ismét közönség elé állnak: felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik Geszti szövegládája..

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2021. augusztus 18. szerda, 21:00

JAZZ+AZ  - Helyszín: História Kert, esőhelyszín: Veszprém Aréna

A Jazz+Az a magyar popzene egyik rövid életű, ám annál sikeresebb formációja. Geszti Péter és Dés László alapította 1997-ben, amikor a Miniszter félreléphez írtak dalokat és elhatározták, hogy csinálnak egy zenés filmet, amelynek része lesz az új zenekar is. A szerzőpáros három kivételes énekesnőt, Kozma Orsit, Váczi Esztert és Behumi Dórit kért fel a produkcióhoz. 

Összesen két albumuk és egy remixlemezük jelent meg. Sikereik csúcsán, 2000-ben bejelentették a feloszlásukat, pályafutásukat búcsúkoncerttel zárták, melyet a Kisstadionban adtak. A búcsúkoncert 20. évfordulójának apropóján 2020. januárjában újra színpadra léptek és az Arénában zajos sikert aratva teltház előtt adták elő pályafutásuk legjobb  dalait. 

A VeszprémFesten újra visszatérnek, felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik Geszti szövegládája...

A jegy megvásárlója tudomásul veszi, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint a VeszprémFest programjai csak érvényes védettségi igazolvány birtokában látogathatóak és kijelenti, hogy érvényes védettségi igazolványát és személyi igazolványát belépéskor ellenőrzésre bemutatja. Védettségi igazolvány hiánya miatt jegyet nem áll módunkban visszaváltani.

Ajánlatunk


Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a címszerepet alakító Molière a színpadon rosszul lesz, és még aznap meghal.

A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.

Kövess minket!


További ajánlataink


NYÁRI KÁROLY - NYÁRINDÍTÓ KONCERT

Budapest Kongresszusi Központ

Nyári Károly a koncerten a boldogság, az öröm és a szeretet életérzését fogja átadni a dalokon keresztül a közönségnek. A…

Dvořák: Stabat Mater

Vasas Székház Díszterme

Dvořák Stabat Mater című műve egy mélyen megindító vokális és zenekari mű, mely alapját a középkori latin himnusz, a "Stabat…

Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey,…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!