Program


Így szerettek ők – József Attila / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

Így szerettek ők – József Attila / felolvasószínház Nyáry Krisztián könyve nyomán

NYÁRY KRISZTIÁN KÖNYVE ALAPJÁN:
Így szerettek ők – József Attila II.
felolvasószínház Nyáry Krisztián kötete nyomán
 több...

Aktuális előadások




Mi van az iskolában megtanult életrajzok és életművek mögött? Hús-vér emberek, valódi örömökkel, sorsokkal, kapcsolatokkal, érzésekkel, érzelmekkel és tragédiákkal. A felolvasószínházi sorozat a legismertebb magyar írók és költők művek és könyvek mögötti szerelmi életét mutatja be a Nyáry Krisztián által megírt népszerű történetek nyomán. A sorozat ötletgazdája Réczei Tamás rendező, aki a második évadban a Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak kutatásai alapján készíti el az egyes előadások szövegkönyvét.

„2017 nyarán megemlítettem a Kultúrbrigád általam régóta ismert tagjainak, hogy a szegedi REÖK Palotában elkészítettem egy sorozatot, Nyáry Krisztián: Így szerettek ők című kötete alapján. Szegedi bölcsészhallgatók segítségével nézhettem bele az eredeti dokumentumok sokaságába, és alakítottam ki a felolvasóestek szövegkönyvét.
Szerettem volna, ha esetleg a 2018/19-es évadban az Átrium is műsorára tűzi. A színház vezetése azonban azt mondta: »Ez nekünk most kell!« – és elindult a tavalyi évadban az Így szerettek ők Átrium-változata. Az első előadásra három héttel előre elkeltek a jegyek. Kiváló kollégáink elevenítették meg a sorozat szereplőinek alakjait: Fehér Balázs Benő, Gyabronka József, Hajduk Károly, Horváth Julianna, Herczeg Adrienn, Kerekes Viktória, Koltai Róbert, Kovács Máté, Kőszegi Ákos, Kurta Niké, Lovas Rozi, Märcz Fruzsina, Nyáry Krisztián, Palugyai Sári, Scherer Péter, Sütő András, Szatory Dávid, Szilágyi Csenge, Takács Katalin, Trokán Nóra, Varga Fekete Kinga. Májusban aztán a sikerre tekintettel négy író, költő szerelmi bonyodalmait ismételte meg a színház. Felbátorodtunk! – valljuk meg.
Következzen ebben az évadban a folytatás! Így szerettek ők 2.: Molnár Ferenc, Babits Mihály, Krúdy Gyula, Márai Sándor, József Attila, Ady Endre, Csáth Géza.
Várjuk Önöket szeretettel!
Réczei Tamás és a közreműködők”

Időtartam: 100 perc

Kövess minket!


Ajánló


SUTTOGÓK - Lovas legendák először együtt

Papp László Budapest Sportaréna

Suttogók december 1-én és 2-án az Aréna színpadán. Legyen részese a csodának! A…

MIKULÁSVONAT A GYERMEKVASÚTON

Hűvösvölgy -Gyermekvasút

December 1-én szombaton, és 2-án vasárnap, vonatozzunk ismét együtt a Mikulással!

Közkívánatra Kovács Kati és Tóth Vera is a Táncdalfesztivál színpadán, 2019. január 12-én…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok