Program


Hubay Miklós: Néró

Hubay Miklós: Néró

Hubay Miklósnak már első darabja a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt.

Jegytípusok


1 500 Ft
Nézotér

Aktuális előadások


Jegyvásárlás

Jegyvásárlás

Jegyvásárlás

A genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár igazgatójaként sok magyar író, képzőművész és muzsikus genfi ösztöndíját segítette. Később a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. 1974-1988 között a firenzei egyetemen népszerűsítette a magyar irodalmat.

A Néró mind a hét darabja „jól megcsinált” egyfelvonásos (mi hármat játszunk el belőlük). A filozofikus kabaréjelenetek alapfeltevése, miszerint csak cinikus, erkölcstelen alakok élhetnek a Római Birodalom csúcsán, nagyon is hihető. A szokványos fordulatok nincsenek túlbeszélve, a szerző nem tartja szükségesnek, hogy az alakok álláspontját különösebben megindokolja: cselekszenek – vagyis átverik a partnereiket –, és ezt élvezik. Ősbemutatóját 1968-ban tartották a Madách Színházban, az eltelt fél évszázad nemigen fogott rajta.

Alkotók

Agrippina Fekete Gizi
Nero, Pallas Kárász Zénó
Seneca Ádám Tamás
Fiatal Nero Hadzsy János
Britannicus Németh György Attila

**
Díszlet Molnár Zsuzsa
Jelmez Varjas Zsófi
Dramaturg Kompár Vali
Súgó Almási Gyöngyi
Ügyelő-rendezőasszisztens Bacsa Erika
Rendező Léner András

Ajánló


Diótörő és Egérkirály - Családi musical

Papp László Budapest Sportaréna

Hoffmann varázslatos meséje alapján Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila írtak musicalt,…

A The Champion, a világ legnagyobb interaktív sport-élmény attrakciója Budapesten rajtol.

Cesar Millan, a világhírű kutyaviselkedési szakember jövő tavasszal, európai turnéja keretében újra hazánkba…

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ