Program


Muzsikás és Amadinda, Roby Lakatos, Góbé
4

Muzsikás és Amadinda, Roby Lakatos, Góbé

Góbé zenekar, Muzsikás együttes, Roby Lakatos

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. május 21. szombat, 18:00

Góbé zenekar

Góbé zenekar, népies legények - komoly zenészek

Képzettségük és elkötelezettségük lehetővé teszi úgy a forráshű népzene, mint a bartóki feldolgozások magas szintű megszólaltatását.

2007 őszén jött létre, Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola négy tanulójából. Egy népies ihletésű zenedarab megkomponálásával, majd előadásával mutatkoztak be a nagyközönségnek. A Transylvanian suite, aztóta már többször nagy sikert aratott. Az erre a produkcióra összehívott csapat később együtt maradt és zenekarrá alakult.Már rögtön az első hónapokban bemutatkozhatott a Duna TV-ben; döntős lett az országos Fonó Ki-Látó tehetségkutató versenyen; a III. Bornépek Dalai Népzenei Versenyen pedig elnyerte a Szentendrei Szabadtéri Múzeum különdíját. 
A Közgáz Néptáncegyüttes senior csoportjának utánpótlás-zenekarát képezik.
2008 februárja óta rendszeresen föllép a Művészetek Palotája "Hangulatkoncert" sorozatában.
A zenekar tagjai komoly képzettséggel bírnak a klasszikus zene terén, és elkötelezettséget éreznek a hagyományos népzene minél hűbb elsajátítása és megszólaltatása ügyében. 

Kiss B. Ádám - hegedű, brácsa, doromb

Zenei tanulmányait szülőföldjén, Erdélyben kezdte, Kolozsváron; a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta 2002-től, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett hegedű szakon. 2007-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakának hallgatója. Párhuzamosan népi hegedűt is tanul Jánosi Andrásnál. 

Vizeli Máté - kontra, gitár, hegedű, gardon

A Nagykanizsai tanulmányait követően a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hegedű szakán végzett, mellette négy évig zeneszerzést tanult; jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű szakos hallgatója.
Egervári Mátyás - cimbalom, duda, gajde, furulyák, tekerő, dob
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium cimbalom szakán végzett, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Tanárképző Intézet cimbalom szakának hallgatója, illetve felvételizik népzenei cimbalom és fúvós szakra. Nemzetközi cimbalomversenyen negyedik, több országoson pedig első helyezést ért el. 

Takács Dániel - nagybőgő, gardon

Öt év trombita-, hat év vadászkürttanulmány után jelenleg a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul nagybőgőt. A Nagykanizsai Strém Kálmán Ifjúsági vonószenekar bőgőse.

A Muzsikás együttes 35 éve működő nemzetközi hírű magyar népzenei együttes. 2008-ban az együttes a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésének a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje volt. A díjat 2008. november 2-án, ünnepi hangverseny keretében vették át Sevillában.

Egyaránt fellépnek folk, népzenei és világzenei eseményeken, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a jazz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. A világ legnevesebb koncerttermeiben léptek fel, mint a Royal Festival Hall, a Royal Albert Hall, a Théatre de la Ville, a Santa Cecilia Akadémia vagy a Carnegie Hall.

Zenéjük a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi.

Roby Lakatos 1965-ben született hetedik ági leszármazottként, a cigány hegedűsök Bihari Jánostól eredő legendás családjából. Budapesten nőtt fel, a VI. kerületben a Lovag utca és a Nagymező utca környékén. Két lánya van.

Kilencéves korában édesapjával kezdett el játszani, aki kiváló muzsikus volt és nagy repertoárral rendelkezett. Tizenegy éves korától már Járóka Sándor zenekarában játszott, szinte egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig. 1984-ben, nem egészen 19 éves korában kapott egy szerződést, hogy akkori első zenekarával menjenek ki három hónapra Belgiumba dolgozni. Nagy sikere volt, a szerződését mindig meghosszabbították. Felkerült Brüsszelbe. Itt nyílt egy új étterem, talán inkább zenés klub, amelyet Les Ateliers de la Grand Ile-nek hívtak. Tizenkét évig játszott ott, és ez az időszak eléggé fontos volt az életében, mert ott alakult ki az igazi zenei stílusa, ami három elem: a klasszikus zene, a cigányzene és a jazz ötvözetéből áll. Ott találkozott olyan fontos emberekkel is, mint Jehudi Menuhin, Stephane Grapelli, Zubin Meta, Esa-Pekka Salonen vagy Makszim Vengerov. Azután szerződést kapott egy New York-i menedzserirodától, a Columbiától, és elkezdte szervezni számunkra a nagyobb koncerteket. Egy idő után már nem volt arra lehetőség, hogy a Grand Ile-ben is játsszanak, meg kellett válni korábbi sikereik színhelyétől. 1996-ban Németországban, Münchenben. Vadim Repinnel játszott együtt. Ezen a koncerten három lemezcég, a Sony, a BMG és a Deutsche Grammafon volt jelen.  A Deutsche Grammophon lemezszerződést kapott.
 

AMADINDA

„They are among the most dazzling percussionists you might hear this side of Bali.”

(The Guardian, London)

Az Amadinda együttes 1984-ben alakult meg, tagjai a budapesti Zeneakadémián végezték tanulmányaikat. Az együttes a már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatása mellett a kezdetektől fogva megkülönböztetett fontosságot tulajdonított annak, hogy működése inspirációt nyújtson magyar és külföldi zeneszerzőknek egyaránt. John Cage, Ligeti György, Steve Reich: a XX. századi zenetörténet e három meghatározó alakja is darabot komponált az Amadinda számára.

A 90-es évek második felében az említettek mellett három új, markáns célkitűzés jelent meg az együttes munkásságában: a tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratban való megszólaltatása.

Ezek a törekvések egyedülálló repertoárt eredményeztek, melyet az Amadinda 30 év alatt 4 kontinens 33 országában mutatott be nagy sikerrel olyan helyszíneken, mint a  Philharmonie Berlin, Wiener Konzerthaus (Bécs), Royal Albert Hall (London), National Concert Hall (Taipei), a National Center for Performing Arts (Peking), a Meyerson Symphony Center (Dallas) és a new york-i Carnegie Hall. Az Amadinda fennállásának 30. évfordulóját, a világ legnagyobb ütőhangszeres rendezvényén, az Egyesült Államok-beli Indianapolis-ban megrendezett Percussive Arts Society konvencióján ünnepelte a nemzetközi szakma.

Az együttes munkásságának sokrétűsége számos lemezfelvételen is megjelenik. Ezek közül is kiemelkedik az a hat CD-ből álló sorozat, melyen John Cage összes ütőhangszerekre komponált darabja hallható. A sorozat utolsó lemeze 2011-ben jelent meg.

Az Amadinda együttes az elmúlt 30 évben aktívan együttműködött olyan világszerte ismert művészekkel mint Eötvös Péter, Paul Hillier, Kocsis Zoltán, Schiff András, Marton Éva, Kurtág György, Keller András és James Wood. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a világ szakmai közvéleménye.

Ajánlatunk


"Az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülünk az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugrunk egy különös kalandokkal teli utazásba, amelynek a végén az alábbi legfontosabb kérdésekre megtalálhatjuk a választ! – Megsúgom, sokkal közelebb van, mint gondolnánk." – Pokorny Lia

Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

Kövess minket!


További ajánlataink


Nemanja Radulović & Double Sens - világhírű hegedűművész koncertje Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Világraszóló népszerűségét minden sablont és konvenciót mellőző eredeti egyéniségének köszönheti. A világhírű hegedűművész bátor művészi szabadsággal szólaltatja meg a műsorára…

Egy, kettő, három Szép

Átrium

Norrison bankigazgatónak egy óra áll a rendelkezésére, hogy csodát tegyen. Pártfogoltja választottjából kell decens üzletembert varázsolnia, felépítve egy új világot.

Több, mint 2 évtized – több, mint 600 előadás – 12 Jászai-díj jelölés – 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres) –…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!