Program


Feljegyzések egy egérlyukból

Feljegyzések egy egérlyukból

Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregényéből készített előadásunk a sértett ember lelkivilágát mutatja be aprólékosan. A lélek labirintusának mélyére igyekszünk bevilágítani. Olyan kendőzetlenül beszélnünk az emberi gyengeségekről, hogy a néző könnyedén tarthat önvizsgálatot.

Aktuális előadások




F. M. Dosztojevszkij műve alapján, Mikó Csaba átiratában
Feljegyzések egy egérlyukból

Én csak egy vagyok, ők pedig mindenki

Első évadunk bemutatóiban központi szerepet kapott a sértettség, mint téma. Ennek oka, hogy úgy érezzük, rengeteg feszültség, félelem, harag, gyűlölet feszíti a szűkebb és tágabb értelemben vett környezetünket, társadalmunkat és a nagyvilágot. Meggyőződésünk, hogy az indulatok hátterében olyan mesterségesen gerjesztett feszültségek állnak, melyek valós traumákra, sérelmekre épülnek. Azt gondoljuk, ma talán minden korábbinál fontosabb átgondolnunk helyzetünket és fontos legalább kísérletet tenni arra, hogy átlássuk azokat a sérelmeinket, melyeket generációról generációra adunk tovább.

Seb című előadásunk ezt a témát a harmadik fél szempontjából járja körül. Olyan szereplő szempontjából, aki nem volt jelen a konfliktus kialakulásánál, de elszenvedi a gyűlölködést, ami körül veszi.

Második bemutatónk, azt a kérdést járja körül, hogy mit tehetünk, ha körülöttünk gyűlölködnek. Ez az előadás a bennünk élő harag és félelem által működtetett mechanizmusokat tárja fel.

Abban bízunk, hogy ha ezeket a folyamatokat kendőzetlenül megmutatjuk, már közelebb kerülünk ahhoz, hogy kezelni tudjuk őket.

Mert ha valamit a nevén nevezünk, már hatalma sem lesz felettünk!

Szereplők:
Férfi..................................... Jászberényi Gábor
Zverkov................................ Adorjáni Bálint
Apollon, Trudoljubov............ Domokos Zsolt
Ferficskin............................. Király Dániel
Liza...................................... Pallagi Melitta

Író: Mikó Csaba
Zene: Szemenyei János
Jelmez, látvány: Horváth Jenny

Rendező: FARKAS ÁDÁM

Kövessen minket!


Ajánló


Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató 2021

MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Kecskemét

Nyolc év után újra eljött ez a pillanat: a Magyar Honvédség tucatnyi nemzet…

Nagy Luca alkotó-fejlesztő meseterapeuta mesél, a hallgatók magukba szívják a mesék bölcs tudás…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok